Hajsza az intelligens hűtőszekrényért

2014. május 05.

A tévé mellett a háztartások másik központi eleme a hűtőszekrény. Egy statisztika szerint az átlag amerikai családban naponta ötvenszer nyitják és csukják a hűtő ajtaját. Nem véletlen, hogy már a kilencvenes években felmerült, hogy az internetre kapcsolt fridzsiderben milyen lehetőségek rejlenek. Egy olyan okoshűtő, ami képes önmagától felismerni, hogy mi van benne és mennyi, és képes az összetevőket receptekhez kapcsolni, az valóban új fejezetet nyitna a konyhában.

huto_nagy.jpg

A gondolat tehát egyszerű: az internet jó, a hűtőszekrény is jó. Ha pedig két jó dolgot összerakunk, biztos valami harmadik jó lesz az eredmény. Hát nem mindig. 

1998-ban, egy V-sync nevű, korábban információs kioszkokat gyártó japán cég dobta piacra az "Internet Refrigerator"-t, az első okos hűtőszekrényt. Igen, 16 éve, épp abban az évben, amikor két stanfordi egyetemista megalapította Google-t, és az Amazon sem volt több egy reményteli online könyvesboltnál.

A V-sync termékén recepteket lehetett olvasni, bevásárlólistát írni, és begépelni, mi is van a hűtőnkben. Érdekes, ha belegondolunk, tulajdonképp máig sem tudnak sokkal többet az okos hűtők.

Rá egy évre, a dotkom buborék kellős közepén az Electrolux is előjött a saját megoldásával, ahol már online meg is lehetett rendelni a fogyatkozó élelmiszereket. Legalábbis ezt ígérték, végül nagyon kevés helyen tudtak élelmiszerboltokkal leszerződni.

A kudarc nem vette el a gyártók kedvét, szinte évente jöttek ki az újabb csodahűtőkkel.

huto_history.jpg

Érdekes módon ezen innovációk mindegyike megegyezett abban, hogy:

  • rengeteg manuális munkát várt el a felhasználótól
  • nem tudott sem nyilvántartási, sem vásárlási folyamatokat automatizálni
  • a kevés előnyért cserébe nagyon drágák voltak

Ezt persze a gyártók is látták, ezért úgy gondolták, ha már az ételek nyilvántartását nem tudják automatizálni, legalább telepakolják egyéb, könnyen megoldható funkciókkal. Így kerültek a hűtőkbe olyan szolgáltatások, mint email küldés, családi naptár, üzenőfal, videochat, biztonsági kamera, zenehallgatás, youtube videó nézés.

De hiába próbálták a könnyebbik végén megfogni a problémát, a vásárlók nem akartak drága, zenélő hűtőgépeket venni.

És ha bárki azt gondolja, a gyártók tanultak a hibáikból, az téved. A 2013-ban bemutatott Samsung T9000 Smart Fridge még mindig ott tart, hogy - ugyan sokkal animációdúsabb képernyőn - kézzel kell bepötyögni az összes terméket, valamint azok lejárati idejét, hogy a gép tudja, mi van benne.

Márpedig ez az okoshűtők legfontosabb pontja: amíg nem tudja magától, hogy milyen termékek vannak benne, és azokból mennyi van, addig csak egy hűtőajtóra akasztott tabletről beszélünk, ami egy megdizájnolt Excel táblában megmutatja azt amit beírtunk kézzel. Amíg erre nincs megoldás, addig az okoshűtő elnevezés csak egy marketinges buzzword.

huto_2.jpg

A folytatásban két témáról fogok írni:

  • Miért tűnik ennyire megoldhatatlan problémának az okos hűtő megvalósítása?
  • Mi lehet a megoldás a jövőben?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://smart.blog.hu/api/trackback/id/tr926116747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.05.05. 13:25:49

Szerintem ezt felesleges folytatni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.05. 14:16:08

"amíg nem tudja magától, hogy milyen termékek vannak benne, és azokból mennyi van"

A megoldást nem a hűtőgyártóktól, hanem az élelmiszergyártóktól kell várni, persze együttműködve a hűtőgyártókkal. Amíg az élelmiszer csomagolásán nincs egy a maiaknál több byte-ot tárolni képes RFID-chip (szabványosított adattárolási formátummal), addig honnan a fészkes fenéből tudhatná a hűtő, mi van benne és mi a lejárata?

És akkor még mindig nem "tudja" a hűtő, egy vagy kilenc deci tej van a tejesdobozban. Ahogy azt sem, mit akar főzni a háziasszony másnap, hogy aszerint rendeljen kaját.

Ez a fejlesztés zsákutca, egyelőre értelmetlen. Talán 50 év múlva.

Szzzz 2014.05.05. 16:04:02

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Kamerával?
Szoftverrel ma már igen jól fel lehet ismerni, hogy mi micsoda. Ha egy terméken még olvasható címke is van, akkor azt is mind le lehet olvasni szoftverrel...
De már az is mekkora királyság lenne, ha okostelefonon meg tudnád nézni, hogy mi van egyáltalán a hűtődben, nem?...

eßemfaßom meg áll 2014.05.05. 18:30:39

@Szzzz: ürs hűtőben 1 terméknél működhet az elméleted, a valóságban nem.

Abban meg semmi nem akadályoz meg téged, hogy tegyél egy webkamerát a hűtödbe, ehhez nem kell senkinek semmit fejleszteni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.05. 18:51:47

@Szzzz:

A kamera nem fogja tudni megkülönböztetni a sokféle hasonló kinézetű árut, és a címkét sem fogja tudni leolvasni, ha nem a kamera felé fordítod. Az egymást eltakaró cuccokról nem is beszélve.

Szóval amikor be- vagy kipakolsz valamit a hűtőből, akkor fordítsd a kamera felé, várj, amíg felismeri, de ha nem tudja leolvasni a címkét, akkor kézzel pötyögd be, mint a bolti pénztáros, ha a vonalkódolvasó nem tudja elolvasni a kódot.

Mindez túl macerás, az újdonság varázsának elmúltával a legtöbb ember hagyná a fenébe. Az RFID egyszerűbb és minimális számítási kapacitás kell hozzá.

energiagorilla 2014.05.05. 23:19:45

Egyébként miért nem jutott még eszébe senkinek átlátszó hűtőajtót tervezni, vagy egy olyan képernyőt rakni az elejére, ami a belsejéből közvetít? Így csak akkor kéne kinyitni mikor már kiveszek valamit, előtte jól meg tudnám nézni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.06. 09:03:01

@energiagorilla:

"miért nem jutott még eszébe senkinek átlátszó hűtőajtót tervezni"

Üzletekben már régóta vannak ilyenek, főleg italoknak. Otthonra nem célszerű, mert túl rossz a hőszigetelése.

v2peti 2014.05.18. 00:50:31

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Akkor nosza mérnökök, fejlesszetek ki egy jól szigetelő, de átlátszó anyagot. Vagy legyen benne kamera, aminek a képét kiközvetíti.
Miért nincs beépített vonalkódolvasó. Ha valaki tejet vesz, akkor esélyes, hogy mindig ugyanazt a márkát, így a hűtő kód alapján megtanulja azt a párt tucat vonalkódos bolti ételt (pl. margarin, felvágott), amit szokott az ember vásárolni. Manuálisan meg megtanítjuk a pár tucat nem kódos ételekre. (pl. lédig - péntárban mért - zöldség, zsemle stb...)

Izo 2014.06.12. 21:37:22

Automatikus be és kipakoló rendszer kéne. Valami olyasmi, mint az automata üvegvisszaváltó. Berakásnál leolvasná a vonalkódot és megmérné a súlyát. Amin nincs kód, azt a kinézete alapján próbálná beazonosítani. A budaörsi Tescoban működött egy ideig olyan mérleg, ami egy kamera segítségével megpróbálta kitalálni, mit raktunk a mérlegre. Bár nagyjából működött, most már nincs ott. Gondolom a hibás felismerés a boltban nagyobb probléma, mint otthon.
Visszatérve a hűtőhöz, ha ki akarunk venni valamit, akkor pedig a listából kiválasztjuk, mit adjon ki.

Izo 2014.06.12. 21:41:52

@Izo: Az igazi akkor lenne, ha nem csak a hűtött árura működne. Sőt, berakásnál eldöntené, hogy hűteni kell, vagy nem.
Meg még egy ötlet: ha tudná, hogy nemrég mit vettünk a boltban, akkor olyan sokat találgatni sem kéne, hogy mi kerül be a hűtőbe.
süti beállítások módosítása