5 dolog, ami végleg megváltozik a vezető nélküli autókkal

2014. május 09.

smart_car1.jpg

A Google néhány évvel ezelőtti bejelentéséig a vezető nélküli autók a sci-fi kategóriájába tartoztak. Aztán pillanatok alatt megváltozott minden, és az autógyártók és technológiai cégek egymást túllicitálva próbálnak vezető szerepre törni ezen a területen.

Az optimistábbak már 3-4 éven belül kereskedelmi forgalomban elérhető vezető nélküli autókat vizionálnak, mások szerint 10 év fog még kelleni, hogy elkezdjen terjedni a technológia.

De abban mindenki egyetért, hogy ha ez bekövetkezik, forradalmi változásokat okoz majd a közlekedésben. Ha a technológia beválik, a szakértők szerint hamarosan nem lesz választható opció a hagyományos, vezető által irányított autó (ennek okairól egy másik posztban fogok írni). Hogy pontosan milyen változások történnek majd, arról megoszlanak a vélemények, de megpróbáltam összegyűjteni azokat a véleményeket, amelyek az ember és autója viszonyának alakulásáról szólnak.

1. Vezetés, csak úgy

Az autó sokkal inkább egy eszköz lesz, ami elvisz A-ból B-be. Ha robot fogja irányítani, megszűnik a - növekvő benzinárak miatt amúgy is csökkenő tendenciájú - magáért a vezetési élményért autózás. Amikor nincs semmi cél, csak menni. Ez leginkább kikapcsolódásra, a napi problémákból való kiszakadásra volt egy megoldás. Nyilván, ha csak ülünk tétlenül az autóban, és nem kell a vezetésre figyelni, a figyelem sem terelődik el a gondokról.

2. Autó megosztás

Sokak szerint a vezető nélküli autók működésükben nagyon hasonlítanak a taxizáshoz. Beülünk, megmondjuk hova akarunk menni, ott kiszállunk, és kész. Sokan azért nem használnak taxit, mert a mindennapokban drága, és szeretnek vezetni. De ha nem kerülne többe, mint autózni, és vezetni amúgy sem vezethetnének, feltehetőleg csökkenne azok száma, akik saját autót akarnának fenntartani.

Az elképzelések vagy vezető nélküli taxivállalatokat, vagy sok tulajdonos által fenntartott közös autókat vizionálnak, amelyekre mobiltelefonunkkal tudunk befoglalni fuvarokat.

smart_car2.jpg

3. Vállalja a felelősséget?

Karambolnál az első kérdések egyike, hogy a vétkes vállalja-e a felelősséget. Hogy a vezető nélküli autók esetében ki fogja vállalni a felelősséget, az autógyártó vagy a vezetési technológia gyártója, még messze nem eldöntött. De valószínű, hogy az utas nem lesz felelősségre vonható, így az esetleges karambolok ügyintézése, kárrendezése teljesen megváltozik majd.

4. Végtelen unalom

Mindenkiben felmerül a kérdés, hogy ha az autó magát fogja vezetni, akkor mit csinál majd a vezető - vagyis az Utas, Akit Korábban Vezetőnek Hívtak?
Persze adná magát a válasz, hogy: amit akar. Nézelődhet, netezhet a tabletjén vagy telefonján, filmet nézhet, bármit. Azonban szakemberek azt mondják, a szabályok ezt nem teszik majd lehetővé, mert ha a robotpilóta meghibásodik, a vezetőnek azonnal át kell tudnia venni az irányítást. Ha viszont éppen egy kellemes szundikálás közepén van, nem lesz képes azonnal reagálni.

Így elképzelhető, hogy egy balatoni leruccanás a kimerítően unalmas semmittevés szinonimája lesz.

5. Mi van, ha szeretek vezetni?

Egyes vélemények szerint, akik nem akarnak megválni majd a vezetés szenvedélyétől, azok vezetéshez kialakított élményparkokban, erre a célra épített városrészekkel felruházott gyakorlópályákon tehetik majd meg.

De vajon mikor történnek meg ezek a változások? Mikor váltanak le minket robotvezetők, és valóban kizárólag robotok vezethetnek-e majd autókat? Ezekről nemsokára egy külön posztban írok.

A bejegyzés trackback címe:

https://smart.blog.hu/api/trackback/id/tr166142037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

]{udarauszkasz 2014.05.10. 22:33:24

@dukeekud: Azert egy robot meg nem nagyon tud olyan dolgokat kapasbol megoldani (foleg egy kamionban), mint a sulypontelosztas, pl.
Egy gep soha nem fogja figyelembe venni azt, hogy pl. egy emberi sofor rakodas kozben latja, hogy hogyan, hova, milyen sulypontu aru kerul a potkocsi elejere, hatuljara, hogy van biztositva, lekototozve, rogzitve. Egy emberi sofornek egesz uton fejben kell tartania ezeket az adatokat, es ezek nem szamszeruleg leirhato adatok, hanem megerzesbol, osztonosen maskepp kozlekedsz akkor, ha vasat rakodtal, papirt, mezogazdasagi gepeket, palettas arut, vagy epp akasztott hust a hutos pottal. Mire a gepek ide eljutnak, addig eltelik meg egy kis ido (remelem, addigra a kamionozas helyett talalok mas munkat, vagy nyugdijba megyek...)
Azonkivul, ha el is jutnak, a megbizok, es biztositok kedvezobb tarifaval fogjak kezelni a fuvarokat, ha emberek vezetik a vasat.
Erre a legjobb pelda az, amikor belsoful gyulladassal hazajottem Angliabol. Szedultem emiatt, mint az allat (SENSOR IMPUT ERROR,SYSTEM HALTED egy gep eseten), aztan egy no kitolatott elem a gyerekevel a hatso ulesen, megis ki tudtam kerulni oket, es hazahozni a vasat, es az arut, nameg magamat is. Ha ezt egy gep utanam csinalja, akkor tenyleg megyek nyugdijba.

]{udarauszkasz 2014.05.10. 22:35:37

@redriot77: Ez a leszabalyzosdi mar torvenybe van iktatva a kamionok eseteben. Veszelyes is rendesen, nem szakember volt, aki kitalalta, hanem valami sotetzold barom.

jelentéktelen alak 2014.05.10. 22:39:46

@]{udarauszkasz: "Ez a leszabalyzosdi mar torvenybe van iktatva a kamionok eseteben. Veszelyes is rendesen..."

Miben nyilvánul meg ennek a veszélyessége?

monddazigazatmar 2014.05.10. 22:43:36

@odamondó: Igen, a pilóták már csak olyan hülyék, hogy folyamatosan húzzák a botot. Mert azt kell csinálni 10 km magason. Főleg úgy, hogy a gép kihozta volna magát, mi? Mégis hogyan? Ha szépen repül a gép, akkor a pilóta minek nyúlkálna.

Istóczy Viktor · http://kuruc.info 2014.05.10. 22:47:51

@redriot77:

Nem kell ahhoz GPS, bekapcsolt mobiltelefon is van kb. minden autóban, tíz éve is volt. Szándék kérdése, felhasználják-e sebességmérésre.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.10. 22:48:25

Attól nem félek hogy a szőlőhegyen ne lehetne csapatni egy jót a Ladával, 30 év múlva..:)))

blöff 2014.05.10. 22:49:42

@jelentéktelen alak: akkor ez bocsánat, de tájékozatlanság, pontosan az európai unióban egyre nő a munkanélküliség, különösen érintettek a fiatal korosztályok, csodálom, hogy nem hallottál a dél-európai (spanyol, stb.) egyre kilátástalanabb munkanélküliségről. Ugyanennek a része az, hogy tömeges népvándorlás van, kelet- és dél-európából a még prosperáló Ny-európai helyekre (pl. London), amelyek viszont kezdenek, vagy már telítetteké is váltak.
Tehát egyáltalán nem értem, mire alapozod ezt, már most komoly jelei vannak annak, hogy kezdenek tömegek feleslegessé válni (hogy a még ki nem vándorolt, vagy kivándorolni nem tudó, de kilátástalan vidéki magyar tengődésről ne is feledkezzünk meg).

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.10. 22:50:00

@redriot77: 'A világ boldogabbik felén már kinőtték ezt a viselkedést, ebben igazad van. Közlekednek az autópályán, nem kompenzálnak.'

Ez igaz, de unatkoznak is mint az állat.

]{udarauszkasz 2014.05.10. 22:50:42

@jelentéktelen alak: pl. a "tisztelt" roman kamionos kollegak koreben divatos sport lett az, hogy amig tilos elozni a palyan, 70-nel mennek, es feltartjak maguk elott a sort,(gyakran kilometeres sorok vannak a palyan) aztan, ha a tilalmat feloldjak, mindjart tud 90-nel menni. Ez kulonosen eldurvult azota, amiota Magyarorszagon abszolut betiltottak az elozest 22-5 ora kozott. Aztan, ha raelozok, akkor is gazt ad, es vigyorog, mint a tok. Leallnak versenyezni a palyan, aztan a dombon meg nem bir felmenni. Az 8 tonnaval rakott 420as scaniaval meg nem elozheted meg,mert tilos. Ha nem lennenek leszabalyozva a vasak, akkor a kamionok se eloznek egymast 20 percig, hanem par masodperc alatt le lehetne rendezni az egeszet. En dolgoztam egyszer olyan autoval, ami 92-vel ment. Ez csak 2vel tobb, mint ami normalisan megengedett, megis rovid ido alatt tudtam elkerulni a tobbieket, a szemelyautosok is ritkabban villogtattak le, mert mire utolert a BMWs, addigra en mar ujra a kulso savban voltam, meg fekeznie se kellett.

]{udarauszkasz 2014.05.10. 22:53:20

@Istóczy Viktor: nem szandek kerdese, ido kerdese, felhasznaljak-e. Nemetorszagban mar az autopalyadijfizetesre szolgalo Toll Collect rendszerrel ellenorzik a kamionosokat, es aki gyorsabban ment a kelletenel, csak azt veszik ki kontrollra, a tachograf pedig mar intezi a maradekot.

jelentéktelen alak 2014.05.10. 22:58:44

@blöff: Ez igaz. Csakhogy ennek gazdasági és nem technológiai okai vannak. A 2008-as válság miatt alakult így a helyzet, ahogy alakult és nem azért mert mondjuk az Internet kinyírta a nyomtatott médiát, vagy hasonló. Pedig ezen példa is megtörtént.
Valóban vannak országok, ahol nőt és nő is a munkanélküliség. Ugyanakkor pl. Németországban nincs elég munkás sok területen. A technológia meg éppen a munkaerő felvevő helyeken jellemző, hogy előre haladottabb. Szóval ez pusztán gazdasási kérdés és nem technológiai.
Én pusztán arra utaltam, hogy nem jó dolog összemosni a különálló dolgokat.

jelentéktelen alak 2014.05.10. 23:00:28

@Kón Bandit: Azért erre nagy összegben ne fogadj! :-)

blöff 2014.05.10. 23:05:24

@eßemfaßom meg áll: részben van igazad, én arra gondolok, hogy végső soron a szabadság korlátozásáról van szó. A technológia ilyen nagy mértékű elterjedése óhatatlanul is az emberi szabadság egyre nagyobb arányú korlátozásáról fog szólni. Mindent megcsinálnak helyetted. Van aki szereti ezt, valóban, de van aki nem. És az autóvezetősdi csak egy dolog, nyilván ezer másik olyan tevékenységre is lesz majd alkalmazás, ami korábban emberi aktivitást, közbenjárást követelt meg - természetesen születni fognak új, emberi közreműködést igénylő feladatok is, de számosságuk véleményem szerint az automatizálás korában kevesebb lesz.
Kellően hosszú távon egyébként nem kizárt, hogy létrejön a Földön egy stabil, de jóval kisebb létszámú (akár csak néhány milliós), de erősen robotizált, technokrata emberi populáció, jelentősen jobb életkörülményekkel és hosszabb átlag életkorral (természetesen akkor már a mai értelemben vett autóforgalom sem így létezne). De ennek sok-sok évtized (akár század) múlva történő eléréséhez vélhetően harc, nyomor és áldozat lesz az ár.

jelentéktelen alak 2014.05.10. 23:07:49

@]{udarauszkasz: Értem amit írsz és szerintem is dühítő. Viszont nem gondolom, hogy ez a leszabályzás hibája.
A közlekedés egy rendszer, csak sajnos sok helyen nem rendszerként kezelik. Amíg csak bizonyos szabályokat ellenőriznek és tartattnak be, addig lesz ilyen provokatív hülyeség.
Gennyes dolognak tartom mások feltartását, biztos van rá mód, hogy kedvét szegjük az ilyennek, lépni kellene.
Tilos gyorsítania annak, akit előznek. Pusztán ellenőrizni kellene és büntetni azt, aki így tesz.
A legnagyobb hülyeség volt általánosan betiltani a kamionok előzési lehetőségét.
Viszont az olyan ötlet kimondottan tetszik, ami műszakilag teszi lehetetlenné a gyorshajtást és egyéb szabálytalanságot. Bár ezen nézetemmel kevesen osztoznak velem.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.10. 23:09:42

@Furin:

"Hőkamera előbb kiszúrja sötétben az őzikét a bokor mellett, mint hogy te a vezetőülésből egyáltalán meglátnád"

Nem feltétlenül. Télen igen, de egy forró nyári napon az őzike testhőmérséklete alacsonyabb lehet az aszfalténál. De még a bokor is felhevülhet annyira, hogy az infravörös kamera nem tud mit kezdeni a képpel.

"a kátyúról, meg a vízátfolyásról, meg a több ezer dologról ne is beszéljünk."

Kátlem, hogy ma vagy a közeli jövőben lesz olyan technika, amely megkülönbözteti a kátyút az eltérő színű anyaggal betömött kátyútól. Baromi nagy számítási kapacitás és alakfelismerő AI kellene hozzá. Laborkörülmények között biztos van már ilyen, de kétlem, hogy 120km/h-val haladva egy mai technológia felismeri.

"Az erre tervezett elektronika hidd el, előbb fogja felismerni, hogy az előtte levő tócsa az olajfolt-e vagy víz...."

Erősen kétlem, főleg ha a víztócsa felszínén van egy vékony, egy atomnyi vastag olajréteg.

Idővel perszez biztos lesz ilyen is, de ahhoz az emberi aggyal versenyezni képes mesterséges intelligencia kell, rengeteg betáplált mintával és mai szuperszámítógépeket megszégyenítő sebességgel.

monddazigazatmar 2014.05.10. 23:11:36

@jelentéktelen alak: "Az eddigi (sok éves) kísérletek alapján (google) az automatika megbízhatóbb, mint az ember baleset veszély vonatkozásában. "
A sok éves kisérlet még mindig sehol sincs kilométerben még egy BKV sofőrhöz képest sem, vagy taxishoz, vagy kamionoshoz nézve. 12 autóval mentek 40-50 ezer km-t.(2012) Lófasz ez, nem statisztika.
Ja, az autók a megengedett sebesség alatt szüttyögtek, és nagyon nagyon kiváncsi vagyok, hogy hány előzést csináltak. Mert erős a gyanűm, hogy egyet sem.
"Ha egy autó robot pilótája kidől, akkor egyszerűen ott, ahol van, megáll. " Te hány éves vagy? Hát szerinted az olyan, hogy ha egy autó kormányát elengeded, és elkezdesz fékezni, akkor az úgy jó, és megáll szépen? Mi van ha kanyar van? Vezettél te már életedben?
A repülőgép pont olyan cucc, ahol a pilóta kávézhat, meg olvashat, mert 10 km. magasan nem fog elé kiugrani babakocsi, macska, kisgyerek, részeg biciklis.

Egy rendszer akkor lenne működőképes, ha csak és kizárólag robotautók lennének az utakon, senki más. Csakhogy vannak traktorok, lovaskocsik, biciklisek, gyalogosok, vonatok, villamosok, motorosok, állatok. Kitekert fák, letört ágak, kiborult rakományok, öngyilkosok..

blöff 2014.05.10. 23:14:56

@jelentéktelen alak: a következő válság oka pedig már lehet ez. ahogy pontosan nem tudni mi volt a 2008-as válság oka. az 1929-33 gazdasági válság okainak is többfélét tartottak. Túltermelési válság, stb., de közöttük volt az is, vitathatatlanul, hogy a nagyarányú gépesítéssel a tömeges munkaerő feleslegessé vált --> csökkent a fizetőképes kereslet --> feleslegessé váltak árucikkek (túltermelési válság, így már ugye attól függ, honnan nézzük). Aztán a II. világháború megteremtette meg ismét igazából a munkaerő keresletet, illetve kinyírt sokmillió embert.
Majd magasabb technológiai szinten kezdődött egyfajta konjunktúra, de ennek elősegítője főleg a romok újjáépítése volt, valamint az, hogy a világ egyik fele zárt, belső elszámolású gazdaságban "fejlődött" tovább, évtizedekig versengés ment a két blokk között, amelynek indoka alatt folyamatos (főleg hadiipari) fejlesztések voltak.
Ergo semmi garancia nincs arra, hogy a jövőben hasonló kisiklás ne menjen ismét végbe az előrehaladott technologizáltsággal.

jelentéktelen alak 2014.05.10. 23:22:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ez a technológia már létezik és évek óta tesztelés alatt áll a Google által az USA-ban. Az általad leírt problémákat (is) remekül kezeli. A sok éves tesztelés alatt -tudtommal- egy baleset volt a google ilyen autóival, akkor is éppen sofőr vezette.
Az elterjedésének a legnagyobb akadálya a rendszer helyigénye. Jelenleg ugyanis szinte teljesen kitölt egy egy SUV-ot és a külsejét is alaposan elrondítja a sok kilógó szenzor. Tehát a kihívás már régen nem a működés, hanem a méret. Persze van még egy rakás más probléma is. Ilyen pl. jogi rendezése a rendszernek és a bizalom a rendszerrel szemben, aminek részegységei a széria modellekben még eléggé döcögve működik csak.
Mint pl. a Volvo egyik bemutatóján, ahol a autónak magától meg kellett volna állnia a kamion mögött, hogy a meghívott újságírók álla leessen. www.youtube.com/watch?v=aNi17YLnZpg

jelentéktelen alak 2014.05.10. 23:34:14

@monddazigazatmar: 42éves vagyok és volt már olyan műszaki hibám, hogy a kanyarban kellett megállnom az autóval. Éppen kigyorsítani akartam, mikor elszállt a kuplung. Annyi lendület maradt, hogy ne az út közepén álljon a verda. Szerencsére akkor, ott senki sem vakon vezetett, hanem úgy, hogy egy letört faágat sem löktek volna arrább. Elvileg ugyanis úgy kellene.
A google autóit ne hasonlítsd már egy hivatásos sofőrhöz. Ez a mai fázisban egy tudományos kísérlet, teszt. Nyilván egyenlőre többet állnak az autók, mint mennek, hogy szenzorokat kalibrálják, a teszteket kiértékeljék, bizonyos részelemeket kisebbre, hatékonyabbra cseréljenek, stb. Kétlem, hogy nem tesztelték őket minden forgalmi szituációban, pl előzésben is. De egy még nem kiforrott technikától nem szabad annyit elvárni, mint egy már rutinszerű megszokott valamitől.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.10. 23:38:21

@jelentéktelen alak:

Abban nem vagyok biztos, hogy képes a víz- és olajfolt megkülönböztetésére. Vsz. az őzikét sem hőkamerával észleli (én csak ennek a megbízhatatlanságára utaltam), hiszen egy élettleen tárgy elől is ki kell térnie.

Valóban lenyűgöző a Google autója. Én azért kíváncsi lennék arra a listára, amely a megoldatlan dolgokat tartalmazza. Persze ezt nem fogják közzétenni.

Az is igaz persze, hogy csupa automatizált környezetben kevésbé kell számítani meglepetésekre.

monddazigazatmar 2014.05.10. 23:41:13

@jelentéktelen alak: "Viszont az olyan ötlet kimondottan tetszik, ami műszakilag teszi lehetetlenné a gyorshajtást és egyéb szabálytalanságot. Bár ezen nézetemmel kevesen osztoznak velem."
Igen, mert egy kapitális nagy baromság. Mondok neked néhány példát.

- Gyereked beleesik a kapa alá, futni kéne a kórházba, minél előbb, hogy ne vérezzen el, de hopp ott egy 30-as tábla.
- Kimész előzni, sajnos elnézed, és szemből jön egy kocsi. De te nem tudsz 90 fölé gyorsítani, mert nem enged az autód.
- Részeg biciklis imbolyog a sávban, jó lenne megelőzni, de ott a záróvonal, nem mehetsz rá.
- Szívrohamod van, megállnál, de megállni tilos van.

Mellesleg, amikor én valami szabálytalan dologra készülök - mondjuk megfordulok egy záróvonalon - mindig sokkal jobban körülnézek, mint amikor rutinból csinálok valamit. Gyanítom, hogy nem vagyok ezzel egyedül.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.10. 23:41:20

@blöff: A német luxusautókban 20 éve van 250 km/h-s limiter, gyárilag. Bárki kiiktatja, kis pénzért. Ha az ótomata ótó kötelező lenne, ott is meglenne a módja a kivételnek.

De önkéntesen a nagy többség jól járna a rendszerrel, kisebb fogyasztás, kevesebb karambol, rövidebb menetidők, onhe dugó. Én aki évi 80.000et vezetek, tudnám értékelni.

jelentéktelen alak 2014.05.10. 23:44:08

@blöff: Az ember amióta eszközt használ azóta azokat fejleszti és ezzel a saját feladatát egyszerűsíti. Az ipari forradalom óta ez a folyamat felgyorsult és folyamatosan gyorsul.
Emellett pedig az emberi történelmet végi kísérik a válságok és szárnyalások. Sőt az egész gazdasági történelem egy nagy hullámzás. Egyszer fent, egyszer lent. Bizonyos szintem valóban minden mindennel összefügg. De én továbbra is kétlem, hogy van közvetlen kapcsolat a technológia és a munkanélküliség között. Sőt. Azt látom, hogy ahol fejlett a gazdaság ott kisebb a munkanélküliség és előre haladottabb a technológia, mint ahol a gazdaság nehézségekkel küzd.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.10. 23:48:01

@monddazigazatmar: Nem baromság, mindenképpen ez lesz. Technikailag megvalósítható, a jogi része lesz húzósabb.

A légi közlekedést gyakorlatilag automaták irányítják(de a gyorsvasutakat is), nincs is biztonságosabb közlekedési mód.

monddazigazatmar 2014.05.10. 23:52:44

@jelentéktelen alak: " hanem úgy, hogy egy letört faágat sem löktek volna arrább. Elvileg ugyanis úgy kellene. " Mit? Ha megállsz az autóval akkor faágakat kell törni, vagy ezt most nem vágom.

Ha szerinted is kevés statisztikának amit a google autói csinálnak, akkor miért írtad, hogy biztonságosabb mint az élő sofőr?
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Szerintem pont az automatizált környezetben jönnek a nagy meglepetések. Én nem lepődök meg, ha vidéken szombaton részeg biciklis kivilágítatlanul dülöngél, a google autója meg szerintem nézne egy nagyot.
Meg szépen hangzik, hogy a sok kocsi egymás után kis követési távolsággal megy a pályán, de az kurva élet, hogy egy defektnél nem egy kocsi sérülne, hanem az egész sor

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.10. 23:52:45

@Kón Bandit: Eg yfedélzeti computer programja már ma is van olyan bonyolult, hogy csak azért lehet kikiktatni, mert a gyártó is ezt akarja.

Bőven megvan a programozástechnikai lehetőség (pl. rendszeres CRC-elleőrzés akár több helyen) arra, hogy mindenféle beavatkozásra a computer leállással reagáljon.

Persze belső infóval bármi kijátszható. :)

jelentéktelen alak 2014.05.10. 23:57:28

@monddazigazatmar: Szerintem nagyon másként vezetünk :-)

A balesetes gyereke inkább vigye a mentő! Persze legyen olyan mentős lefedettség az országban, ami miatt eszembe se jutna stresszesen vezetni a vérző gyerekkel! Remélhetőleg a kék lámpa felülírja a sebesség limitert, de ha nem akkor is jó kezekben van a mentőben.

Ha elbénáztam az előzést, akkor fékezni is lehet, nem csak gázt adni. Egyébként meg hamar megtanulna mindenki nem bevállalni kockázatos előzést.

Először is ott kell csak záróvonalnak lennie, ahol az szükséges. Ilyen formán pedig nem előzök meg biciklist a záróvonalnál, mert vélhetően nincsenek is meg az előzés feltételei.

Szívroham? Minden rendszerben kell lennie és van emegency shut down.

Persze mindezeket a jelenlegi valóságban nem lehet értelmezni. Mint írtam a közlekedés egy rendszer. Nem lehet érdemben tárgyalni annak egyes elemeit. A jelenlegi valóságban nyilván Neked van igazad. De úgy gondolom, hogy nem az a megfelelő válasz, hogy elfogadom a rosszat és ilyen-olyan magyarázattal teszek erre-vagy arra a szabályra. És ez nagyon fontos kitétel! Akkor is, ha túl idealista vagyok.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.10. 23:58:13

@monddazigazatmar: Az automatizált környezeten azt is értem, hogy csak automata autók közlekedhetnének az úton.

A részeg biciklist biztos észreveszi, hiszen a jelentéktelen alak által belinkelt egyik videón a biciklis karlendítését is tudta értelmezni.

A defekt húzósabb dolog, hiszen az automata konvoj egyik előnye épp az lenne, hogy nem kellene tartani a mai követési távolságot. Már ma is vannak defektálló abroncsok, de más is elromolhat, pl. kormánymű, az cifra lenne.

monddazigazatmar 2014.05.10. 23:58:31

@Kón Bandit: ? A légi közlekedésnél ott a pilóta, és a gyorsvasutak is ott a sofőr. És bár igaz, hogy gyorsabban mennek, de akármilyen meghibásodás esetén szerintem több idejük van a pilótáknak átvenni az irányítást.

monddazigazatmar 2014.05.11. 00:00:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az úton más is lehet, nem csak automata autó, pont ez a baj.

jelentéktelen alak 2014.05.11. 00:00:49

@monddazigazatmar: Amíg az ember vezérlésű autók baleseteinél is az emberi hiba kimagaslóan magas baleseti ok, addig mit kellene írnom? Minden jel egyértelműen arra utal, hogy egy a minőség biztosításon átesett technológia rendszer, csak is biztonságosabb lehet, mint az ember.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.11. 00:10:17

@jelentéktelen alak: Ehhez azért az is szükséges, hogy az automata rendelkezzék az ember alakfelismerő képességével (hatalmas AI), helyzetfelismerő képességével (pl. legyen tisztában azzal, hogyan védjen ki egy szabálytalankodó autóst úgy, hogy a kivédés ne okozzon maga is balesetet: nem mindig a megállás a helyes lépés) és anticipációs képességével (pl. ismerjen fel egy bizonytalankodó vezetőt vagy gyalogost, "érezze meg", mit fog tenni egy autós a következő másodpercben).

Természetesen fogalmam sincs a Google rendszerének képességeiről, de továbbra is úgy vélem, mindehhez olyan szintű AI szükséges, ami ma még nem létezik.

Tudom, dolgoznak rajta és még csak kísérleti stádium.

jelentéktelen alak 2014.05.11. 00:11:57

@monddazigazatmar: Arra utaltam, hogy vezetni úgy kell, hogy bármilyen akadály előtt meg tudj állni. Akár egy az utat elzáró faág előtt is, még akkor is, ha az egy kanyar, vagy bukkanó takarásában van. A KRESZ már ma is ezt követeli meg. Bár sokan tesznek erre magasról.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.11. 00:12:23

@monddazigazatmar: 'A légi közlekedésnél ott a pilóta, és a gyorsvasutak is ott a sofőr.'

Nem sokáig. Ezek a foglalkozások még az automata autó előtt kihalnak. A legtöbb baleset emberi hiba miatt történik.

dukeekud 2014.05.11. 00:43:39

@]{udarauszkasz:
Hat valoban ahogy jelentéktelen alak is irta tenyeleg lehetnek a fuvarozas kozben olyan logisztikai problemak, amit pusztan a robot jarmu nem old meg.

De szerintem a robotjarmu meg akkor is jobban megeri, ha mondjuk kell egy kisero a fuvar melle. Mert a ceg nem csak a sofor fizeteset sporolhatja meg, hanem jelentos uzemanyag megtakaritast is elerhet.
Arra gondolok, hogy egy emberi sofor naponta kb max 10-12 orat vezethet, egy robot meg 24 orat. Vagyis ketszer annyi idot vezethet, fele akkora sebeseggel. Fele akkora sebeseggel negyedere csokken a fogyasztas. Vagyis a robot akar 75 %-os uzemanyag megtakaritast is elerhet, plusz a jarmu sem hasznalodik annyira a kisebb sebeseg miatt. Szerintem ez a megtakaritas jelentosebb, mint sofor bere.

Istóczy Viktor · http://kuruc.info 2014.05.11. 00:52:28

@dukeekud:

És hová megy napi 24 órában a robotautó utas nélkül?

jelentéktelen alak 2014.05.11. 01:06:02

@Istóczy Viktor: Mondjuk árut szállít a célállomásra 3ezer kilométeres távolságról?

jelentéktelen alak 2014.05.11. 01:17:33

Az itt kialakult és az áruszállítás felé elment vita alapján merült bennem fel megint az régi dolog, hogy nem értem miért nem a vízi és a vasúti szállítás van logisztikailag fejlesztve.

Meggyőződésem, hogy megfelelő szervezéssel olcsóbbnak kell lennie és ezzel együtt lényegesen nem feltétlen kell lassabbnak lennie a közúti szállításnál. Természetesen a két logisztikai központ közötti útra gondolok. Ma már nem is szempont, hogy elosztó raktárak vasúti gócpontokra épüljenek, pedig logikus. A sarki közérthez nyilván nem lehet vonattal kivinni a friss kiflit, de egy Dunántúli Tesco raktárba miért nem vonat viszi a 30tona újra írható CD-t, vagy a 15raklap Coca-Colát?

A közúti forgalomra már ez is áldásos hatással lenne úgy baleseti, mint zsúfoltsági szinten. Értem én, hogy egyetlen mozdonyvezető nem jó, ha kiváltja 15-20 kamion sofőr munkáját, de hát ez így is, úgy is elkerülhetetlen. Szerintem inkább automata vagy "sofőrös" vonat, mint 15-20kamion.

dukeekud 2014.05.11. 01:17:35

@Istóczy Viktor: Hat csak ugy autozgat szorakozasbol :))

A aruszallitasrol, kamionokrol, teherautokrol beszeltem.
A hivatasos soforoknek limitalva van, a napi maximum vezetesi ido.
Valamilyen muszerrel ezt ellenorzik is.

zrx_xzr 2014.05.11. 04:06:27

jo uton halad az emberiseg a droidda valas utjan :D en elvezem az autozast, nem robotolok napi 8-10 orat idiotakent egy munkahelyen, igy kevesebbet keesek (?) es jol erzem magam es szabad vagyok .. nem mas szabja meg, mikor mehetek szabadsagra, stb .. ez kb ugyanaz .. ugyhogy aki droid akar lenni, annak itt a szep uj jovo ^^

zrx_xzr 2014.05.11. 04:09:23

automata auto, optimalizalt tablettas kaja, stb .. ----> aki nem iszik, nem dohanyzik, nem csajozik, sokaig el .. legalabbis nagyon hosszunak fog tunni.. :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.11. 06:50:46

@jelentéktelen alak:

Talán az játszhat közre, hogy a vasúti szállítás lassúbb. Nem a vonat haladási sebességére gondolok, hanem arra, hogy alkalmazkodni kell a menetrendhez, és a kirakodás is időbe telik. Ha egy tehervonat árut szállít egy vasútnál lévő elosztó raktárhoz, akkor - hacsak nem a legvégén van az oda szánt kocsi - szét kell bontani a szerelvényt, majd összekapcsolni. A vagont tárolni kell, amíg vissza nem jön a vonat, de nem biztos, hogy előtte nem lesz rá szükség. Ha nem egész vagonnyi áru kell az elosztóba, akkor ki kell rakodni a vagont, ami szintén idő.

Emellett van egy olyan gyanúm is, hogy a vasúti szállítás nem is olcsóbb a kamionnál, vagy nem lényegesen. A vasúthoz telepített elosztó központok sem biztos, hogy logisztikailag optimális helyen vannak. Az is lehet, hogy az elosztó központból mindenképp kamionra kell pakolni az árut, ha pl. valamelyik nagy Tesco-áruházhoz viszik, Akkor meg van egy plusz átrakodás.

Egy logisztikai szakember talán tudna mesélni, én nem vagyok az.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.11. 07:03:06

@dukeekud:

"Fele akkora sebeseggel negyedere csokken a fogyasztas."

Ez tévedés. Való igaz, hogy a szokásos sebességeknél a közegellenállás a sebesség négyzetével arányos, ám nem a közegellenálls az egyetlen veszteségi tényező. Főleg kisebb sebességeken ott van pl. az erőátvitel vesztesége vagy az abroncsok gördülési (deformációs) vesztesége. Ezekre nem igaz a négyzetes összefüggés.

De pl. hűtött árunál a hűtés energiaigénye az teljes útra vetítve csökkenő sebesség mellett nő. :)

odamondó 2014.05.11. 07:44:59

@monddazigazatmar: www.bea.aero/docspa/2009/f-cp090601.en/pdf/f-cp090601.en.pdf

Kiemelném a lényeget:

Thus, the accident resulted from the following succession of events:
ˆ- Temporary inconsistency between the airspeed measurements, likely following the obstruction of the Pitot probes by ice crystals that, in particular, caused the autopilot disconnection and the reconfiguration to alternate law;
ˆ- Inappropriate control inputs that destabilized the flight path;
ˆ- The lack of any link by the crew between the loss of indicated speeds called out and the appropriate procedure;
ˆ- The late identification by the PNF of the deviation from the flight path and the insufficient correction applied by the PF;
ˆ- The crew not identifying the approach to stall, their lack of immediate response and the exit from the flight envelope;
ˆ- The crew’s failure to diagnose the stall situation and consequently a lack of inputs that would have made it possible to recover from it.

Bizony. Pilóta hiba volt. Arra pedig, hogy működik a gép magától? Van egy automatikus stall és overspeed protection alternate lawban ami a gépet 5°nose up és nose down közt változtatgatja. Ha a pilóta belenyúl akkor ez felülíródik. Ez is benne van a pdfben.

Sztavrosz_ (törölt) 2014.05.11. 08:11:31

Ez mind szép és jó, de ha nem én vezetem, nem én irányítom, és még mások is beszállhatnak akkor miért vegyem meg egyáltalán?
Ez nem autózás, hanem fülkés tömegközlekedés. Az emberek pedig szeretik az autójukat, és szeretnek vezetni többnyire.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2014.05.11. 10:57:26

@blöff: Ez baromság. A szabadságnak az a korlátozása ha nem mehetsz oda ahova akarsz. Ha oda mehehetsz ahova akarsz a rendelkezésre álló technikai eszközökkel (busz-vonat-robotautó-teleport) az teljes szabadság. Vagy szerinted akinek ma nincs pénze autóra az nem szabad ember mert nem tud bárhova bármikor a saját autóján a sajátmaga által tekert kormánykereket használva eljutni? Vagy ha van blokkolásgátló az autóban akkor már elvesztette a szabadságát hiszen nem tudja állóra fékezni a kerekeit, de már a beépített hűtöventilátor gombája is elvette a szabadságát hiszen nem akkor kapcsolja fel a hütést amikor akarja hanem amikor a szezor szerint kezd túlmelegedni a hűtővíz így elvették tőle a hűtővízvizforralás szabadságát?

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2014.05.11. 11:01:12

@Istóczy Viktor: nem, aki brutálisan szűklátókörő, az él gumicsőben.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2014.05.11. 11:05:01

@pPanni: "az új technológia rengeteg ritkaföldfémet igényel a számítógépekhez"

Csak szólok, évtizedek óta ott van a számítógép az autóban, nem a pici zöld kartburátormanók állítgatják a motort meg vezérlik elektronikát.

midnight coder 2014.05.11. 11:27:46

@Sztavrosz_: Kettéválasztanám a dolgot. Én Pl. utálok vezetni, de szeretek kocsival utazni. Miért ? Mert pont oda visz ahová én akarom, pont akkor amikor én akarom, azokkal a dolgokkal együtt amit vinnem kell, és amit elég macerás lenne tömegközlekedéssel elvinni - el lehet, Pl. Afrikában vagy Indiában láthatunk a buszokon elég érdekes poggyászokat is, de azért a kocsi ezekre 1000x kényelmesebb. Plusz: nem utazol együtt egy rakás hajléktalannal, elmebeteggel, vagy egyszerűen a higiénia terén kihívásokkal küzdő egyéb honpolgárral.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.11. 11:33:11

@midnight coder:

"a higiénia terén kihívásokkal küzdő egyéb honpolgárral"

Ez nagyon szép píszí megfogalmazás volt. :D

@eßemfaßom meg áll:

"nem a pici zöld kartburátormanók állítgatják a motort"

Nono, akár az is lehet - tegnap láttam a Snowpiercer c. filmet.

midnight coder 2014.05.11. 11:35:59

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A vasutakon valami botrányosan lassú az áthaladási sebesség, valami tizenvalahány kilométer per óra ha jól tudom. Másrészt, a vagyonbiztonság sincs igazán megoldva.

monddazigazatmar 2014.05.11. 12:29:39

@jelentéktelen alak: Létezik olyan számítógép ami az emberi agynak csak a töredékét tudja?
Az emberi hiba a közlekedésben pedig leginkább mondjuk a figyelmetlenség, vagy elalvás, vagy rosszullét, nem pedig az, hogy nem tudná hogy mit kell tenni, vagy rosszul cselekedne.
Az automata rendszert íróasztalnál nem lehet tökéletesítgetni, csak élesben. Hopp, meghalt egy család, miért? Mert a jávorszarvasfelismerő hátulról nem ismerte fel a szarvast. Akkor frissítsünk.
És soha az életben nem fogsz tudni olyat csinálni, hogy minden előfordulható szituációra előre felkészülj.

Hogy állapítja meg a gép egy integető emberről, hogy az stoppos, segítséget kér, vagy éppen figyelmeztet arra, hogy az előtted levő híd leszakadt?
Honnan tudja, hogy az odavillantónak csak tetszel, ismerős, veszélyre figyelmeztet, kiégett a lámpád, vagy mi van.

monddazigazatmar 2014.05.11. 12:41:48

@jelentéktelen alak: "miért nem a vízi és a vasúti szállítás van logisztikailag fejlesztve."

Hát a vizit talán érted is, mondjuk nálunk van egy hajózható folyó, meg egy félig - a sarki teszkóhoz elég gáz lenne csatornát ásni.
Egyébként a vizi közlekedés iszonyatosan fejlesztve van, gondolom konténerhajókról már hallottál. Meg mondjuk az Amazonas mellett sem építettek ki kamionoknak utakat.
Ott használják ahol van értelme - nagy tömegű árut nagy távolságba. Szerinted ha az a baszott nagy hajó megállna 5 kilóméterenként, aztán újra gyorsítana, akkor olcsóbb lenne, mint a közúti?

A vonatnál is ez a helyzet. 30 tonna CD-t 2 kamion elviszi. Ha 2 kocsit akasztasz a mozdonyra, aminek az önsúlya 100 tonna akkor már nagyon nem éri meg.
Egyébként meg hozzáértők találták ki a rendszereket, kicsit jobban értenek hozzá mint te vagy én.
Pl. Kinából a konténernyi áru hajóval jön Triesztbe, onnan vonattal Bp-re, a házhoz pedig kamion hozza. Ez így a legértelmesebb, gazdaságosabb.

monddazigazatmar 2014.05.11. 12:49:14

@odamondó: De szeretem az ekkora faszokat, akik bemásolnak valami angol pdf-et. Bazmeg, vagy fordítsd le, vagy ne érvelj itt vele.
"The late identification by the PNF of the deviation from the flight path and the insufficient correction applied by the PF"
Aha. Hát sajnos nem tudom mi a PNF meg a PF-

Van a szép kék ég, amin megy a repülő. A sebességmérő elbaszódik, aztán lezuhan. Mert a pilóta hibázik. Ha minden klappol, akkor miért nyúlt bele? Ment volna automatán. A kapitány 21 éve repült, nyilván nem kezdi el rángatni csak úgy a kart.

jelentéktelen alak 2014.05.11. 13:16:27

@monddazigazatmar: Na ebben egyáltalán nem értek Veled egyet. Szerintem az emberi hibák zöme rossz döntés. (Bár ezen véleményemet nem tudom adatokkal alátámasztani)
Nem gondolom, hogy a számítógépnek tudnia kellene a felvetett problémákra a válaszokat. Nyilván használat közben finomhangolni kell a rendszert, de az elég egyszerűen leírható, hogy ha akadály van az úton és kitérésre nincsen mód, akkor álljon meg. Itt jön vissza az emberi hiba. Ugyanis az emberi hibák zöme szerintem a túlzott kockázat vállalás. Na ezt egy robot biztosan nem fogja elkövetni. A robotban nincsen olyan, hogy nehogymár egy Suzuki...
Rádudálok, akkor csak beenged... Lassítson a szembejövő, ha előzök... OK, bukkanó/kanyar, de miért volna ott akadály takarásban... Stb. Egy robot nem lesz agresszív: Sietek, kotródjon mindenki előlem... Kit érdekel a záró vonal... csak két percre állok meg a zebrán/járdán, nem nagy bűn az... két helyre parkolok, hogy ne húzzák meg a szép kocsimat... stb.

Magam két dologban látom csak a robotizálás problémáját.
1. Valamikor a távoli jövőben elvész az az élmény, amit ma egy szerpentinen való autózás ad. Mint ahogy ma sem élheti már senki át azt a kíváncsisággal teli, bátor kihívást, amit anno Colombus matrózai éreztek. Még a holdra szállást is több információ előzte meg, többet tudtak a helyről, ahová érkeznek, mint a XV. század kalandorai.
2. Ki fogja "termelni" azt a generációt, akik egy esetleges vészhelyzetben sem tudják vissza venni az irányítást. Még ahhoz sem, hogy az út szélére kormányozzák a járművet, hogy ne képezzen akadályt. Mint ahogy a ma élő emberek zöme sem tud gyufa, vagy öngyújtó nélkül tüzet csiholni.

Hogy mindez jó, vagy rossz, az a jövőtől függ. A jövőbe meg nem látok bele. De az számomra nem kérdés, hogy a robotizált közlekedés felé haladunk. Ebben pedig nem a google tette meg az első lépést. A folyamat szerintem már az automatikusan működő féklámpákkal megkezdődött. De az automata sebességváltó és a önindító is ezen lépés egyike. Ha egy időgép egy mai új elég jól extrázott autót 70évvel visszább, vagy onnan egy embert a mai korba repítene, a mostani autót is robotként tekintenék. Automata szivató, magátol esötétedő belső tükör, központi zár, sebességfüggő tempomat, vészfék asszisztens, esőérzékelős ablaktörlő, sötétedésre felkapcsoló inteligens lámpák és kanyarfények, tolató pilóta, stb. miatt.
Úgy gondolom, hogy a teljesen önvezető autó csak számunkra probléma, mert még néhány lépéssel a megszokott előtt van. De majd onnan vissza tekintve, úgy fogunk mosolyogni a monoton vezetésen, mint ma egy kurblis indítás láttán. Persze fel fog rémleni az élmény is, amit egy kellemes vezetés egy szép helyen ad, mint ahogy mi is tudjuk, hogy szép lehetett a '20-as években a tavaszi napsütésben a körúton autózni. Addigra az önvezető autózás az életünk részévé válik és együtt fogunk tudni élni vele. A hibáit pedig nem hibaként fogjuk megélni. Mint ahogy ma sem okoz problémát, hogy az önindító miatt akkumulátor kell az autóba, ami le is merülhet. Sőt! Erre az akkumulátorra egy sor egyéb kütyü épült rá, ami ugyancsak természetes része az autónak.

jelentéktelen alak 2014.05.11. 13:23:20

@monddazigazatmar: "Pl. Kinából a konténernyi áru hajóval jön Triesztbe, onnan vonattal Bp-re, a házhoz pedig kamion hozza. Ez így a legértelmesebb, gazdaságosabb."

Szerintem is. Éppen ezért nem tartom normális megoldásnak, hogy Triest-ből Budapestre is kamion viszi. Értem én, hogy a vasút el van avulva, lassú, stb. De inkább annak a fejlesztésében látom az értelmet, mint a robotizált kamionok jövőjében.

Exploiter 2014.05.11. 13:53:55

IT szemmel:
- a technológia most még drága, de a tömegtermelés alapján lehetne gazdaságosabban is gyártani
- akik azt mondják, hogy van addig még 50 év, hogy full automatizált utakon közlekedjünk, azoknak igazuk van
- a jogi/humán oldali kérdések sokkal bonyolultabbak mint a mérnöki oldal
- a dugóban állással együtt is inkább bevállalom azt, hogy én vezessek

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.11. 14:04:16

@Exploiter:

"a dugóban állással együtt is inkább bevállalom azt, hogy én vezessek"

A baj az, hogy a Rezesová-félék is bevállalják.

Exploiter 2014.05.11. 14:05:05

@jelentéktelen alak:

Ez tulajdonképpen egy jó érv, de nekem már az automata váltó is istenkáromlás.
Minden bonyolult rendszer tökéletlen, mert emberek készítik. És minél bonyolultabb, annál nehezebb tökéletes terméket gyártani belőle.
A six sigma alapján mondjuk a rendszer 99.99966%-ban tökéletesen működik. Az azt jelenti, hogy egy egyszerű példa alapján ha itthon 10 millió ember ül a kocsiban, ebből mondjuk 3400 balesetet szenved.
Ha 99.999966, akkor 340, ha 99.9999966, akkor 34, ha 99.99999966, akkor 3. Sokkal jobb arány, mint amit az emberek produkálnak, de ha te vagy az egyik a 3-ból, akkor zavar vajon, hogy az egyik családtagod a kocsid miatt halt meg?
Másképp ítéljük meg ezt a dolgot, mint ha egy ember okozza a balesetet érzelmileg és másképp, ha egy hatalmas, embertelen vállalat által gyártott embertelen gép.

Exploiter 2014.05.11. 14:05:56

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Baj hát, de ezzel együtt is inkább én döntök a saját életemről.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.11. 14:11:01

@Exploiter:

"Baj hát, de ezzel együtt is inkább én döntök a saját életemről."

Értem és méltánylom a véleményedet, ne érts félre. Ám sajnos ezzel azt is vállalod, hogy a Rezesová-félék is döntenek a te és a mások életéről.

Exploiter 2014.05.11. 14:17:58

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Igen, ez egy olyan kockázat, amit ezért cserébe vállalni kell.

Egy modern autó mostani vezérlése is hihetetlenül bonyolult, az adaptív tempomat / menetstabilizátor stb már most is közel van ahhoz, amiről itt beszélünk.

De egy olyan rendszer, ami ahhoz kell, hogy a kocsi magától menjen, ennél is sokkal összetettebb. Kell hozzá GPS, kamerák, radarok, ezernyi szenzor és egy olyan hardver/szoftver kombó ami valós időben képes az adatok alapján döntéseket hozni. Már a mostani technológiával lehet ilyet csinálni, persze, de elég sok rendszert láttam már belülről, hogy sose bízzam az életem egy teljesen automatizált kocsira. Ott van a karbantartás is: most kiég egy lámpa, az kellemetlen. Ha elmegy a motorvezérlés az még kellemetlenebb. De ha tönkremegy az egyik radar a csilivili modern robotautóban, még a szerelőig se tudod elvinni.
50 év múlva persze majd meglátjuk, addigra kihalnak az ilyen őslények mint én.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.11. 14:19:30

@Exploiter:

"a rendszer 99.99966%-ban tökéletesen működik. Az azt jelenti, hogy egy egyszerű példa alapján ha itthon 10 millió ember ül a kocsiban, ebből mondjuk 3400 balesetet szenved. "

Ez így nem egészen igaz, mert megtett kilométerre van csak értelme számolni. Vagy utaskilométerre. Nem mindegy, hogy a szomszéd utcába vagy Belgiumba utazol.

"Másképp ítéljük meg ezt a dolgot, mint ha egy ember okozza a balesetet érzelmileg és másképp, ha egy hatalmas, embertelen vállalat által gyártott embertelen gép."

Most igen, de ez biztos változni fog. Egyrészt a vállalat nem embertelen, de ami fontosabb, a töredékére csökkenő balesetszám minden értelmes embert meggyőz majd. Na meg az sem mindegy, milyen súlyos lesz az a pár megmaradó baleset.

Mivel a legtöbb súlyos vagy halálos baleset ma is gyorshajtásból, agresszív vagy ittas vezetésből származik, a megmaradók minden valószínűség szerint sokkal enyhébbek lesznek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.11. 14:23:47

@Exploiter:

"Már a mostani technológiával lehet ilyet csinálni, persze, de elég sok rendszert láttam már belülről, hogy sose bízzam az életem egy teljesen automatizált kocsira."

Itt van a lényeg: abban, amit most írtál. Egy mai technika szerinti automatizált kocsira én sem bíznám az életemet (nem az ABS-re és tucatnyi társára gondolok most, ezek igen hasznos dolgok, és a működésük még mindig elég egyszerű ahhoz, hogy az ember tudja, mire számíthat).

Ám egy 50 év múlva várható igen fejlett AI-re minden további nélkül rábíznám az életemet. Igaz, könnyen beszélek, 50 év múlva már halott leszek, nincs mit kockáztatnom. :)

monddazigazatmar 2014.05.11. 15:03:15

@jelentéktelen alak: Nem gondolom azt, hogy a legtöbb baleset abból fakadna, hogy 'nehogymá a suzuki".
Egyébként meg teljesen elvárható, hogy lassítson a szembejövő, ha már egyszer elnéztem valamit - öljük meg egymást, vagy mi?
Továbbra is úgy gondolom, hogy én felnőtt józan emberként majd mérlegelem, hogy megállok e a tilosban, mert épp rosszul vagyok, gyorsabban hajtok e mint a megengedett, mert a gyerek vérzik a hátsó ülésen, bekanyarodok e balra, stb.

1- Kolombusz matrózai nem örültek, hanem muszájból matrózkodtak. Ha meg fogsz egy vitorlást átérezheted az érzést.
Nem az önfeledt autókázást hiányolom, hanem nem akarom, és soha nem is fogom az életemet egy gépre bízni. A felszíni közlekedés ezer szereplős, pont elég ha csak egyet nem kezel helyén a rendszer.
Automatikus féklámpa? Tessék?
Az összes általad felsorolt cucc megkönnyíti a sofőr életét, de döntést helyette nem hoz. És szarul is működik mindegyik, nem tudom, hogy melyiket próbáltad, de az esőszenzortól az intelligens lámpáig mind mind hibázik és téved.
Nem sokszor, de téved.

monddazigazatmar 2014.05.11. 15:06:00

@jelentéktelen alak: "Éppen ezért nem tartom normális megoldásnak, hogy Triest-ből Budapestre is kamion viszi. "
Nem az viszi, nézz utána. Drágább a kamion, de van olyan extrém eset, amikor gyorsan kell az áru, akkor rendelsz alvázat. Mert nem tudod kivárni a 3-4 napot amig felér. Normál esetben vonat hozza. Miért gondolod, hogy a kapitalizmusban bárki is a saját ellensége, és te kivulállóként jobban érted a folyamatot

monddazigazatmar 2014.05.11. 15:11:29

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "A baj az, hogy a Rezesová-félék is bevállalják."
Arra van bármi garancia, hogy rezesova félék nem hekkelik meg a szoftvert, és mennek gyorsabban? Vagy akárhogy? Van egy rezesová, meg aznap volt egymillió autós aki tisztességesen közlekedett

jelentéktelen alak 2014.05.11. 15:43:29

@monddazigazatmar: "Egyébként meg teljesen elvárható, hogy lassítson a szembejövő, ha már egyszer elnéztem valamit - öljük meg egymást, vagy mi?"
Pont itt a lényeg. A gép nem néz el valamit. Az ember meg gázt ad, ahelyett, hogy fékezne és megszakítaná az előzést. Na nem mindig, csak mikor baleset lesz belőle. A gép inkább nem előz.

Teljesen jogos, hogy felnőtt, józan emberként elvárod a döntés jogát. Az a baj, hogy a döntés felelősségét sokan nem társítják ehhez. Egyre többször látom azt, hogy az emberek ragaszkodnak a döntéseikhez akkor is, ha egyértelművé vált, hogy hibás helyzetértékelésre alapozva hozták azt. Ez pedig baleseti forrás.

Persze vannak extrák, amik megkönnyítik a vezető "munkáját". De meggyőződésem, hogy a kezdetekben a robot pilóta is pont ilyen extra lesz.

"Automatikus féklámpa? Tessék?"

Én még csak olyan autót vezettem, aminél megnyomom a fékpedált, akkor automatikusan világít a féklámpa. Van másmilyen? Tudtommal nincsen. Pedig micsoda szabadság lenne, ha a felnőtt, józan emberekre lenne bízva, hogy kell-e éppen jelezni a fékezést, vagy sem.

jelentéktelen alak 2014.05.11. 15:48:10

@monddazigazatmar: Egyáltan nem értem. Csak laikusként meglep, hogy Triest-ben, Rijekában is milyen sok a magyar rendszámú kamion. Meglep, hogy az M1-es és az A4-es is mennyire erős kamion forgalommal van terhelve. Pedig Bécs, Győr, Budapest között ott a hajózható Duna. Meglep, hogy Óbudáról Szentendrére helyi vonat jár. Pedig mindkettő város a Duna partján van. Tudom, hogy van olyan hajó, ami árral szemben is versenyképes a HÉV-vel. Nem akarom én a világot megváltoztatni, csak nem értem a miérteket.

monddazigazatmar 2014.05.11. 15:57:14

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Azt azért tudod, hogy nagy kamu az, hogy a gyorshajtásból származnak a balesetek?
Az igazság az, hogy MINDENT arra húz rá a rendőrség, és kész. Erre van kitalálva a relatív gyorshajtás fogalma, benne van a kreszben, hogy az útviszonyoknak megfelelő sebességet kell tartani, és ezzel el is van intézve minden. Az, hogy nincs lepucolva a hó, kátyús, hepehupás senkit nem érdekel, az útviszonyoknak megfelelő sebesség az, amivel nem okozol balesetet - ha történt valami, akkor gyorsan hajtottál, és megy is a strigula a statisztikába. Mert igaz, MO útjain lakott területen kívül 90 a megengedett, de a mellékutatkon néha a 30 is sok.
A másik része, hogy a trafipaxból tudják a legnagyobb bevételt produkálni a legegyszerűbben, úgyhogy kell tolni a statisztikát rendesen, hogy legyen létjogosultságuk.

monddazigazatmar 2014.05.11. 16:10:57

@jelentéktelen alak: De könyörgöm! Az mit jelent, hogy látsz magyar kamiont? Mi van akkor, ha csak félútig megy? Mi van, ha európa másik végén volt? Konténerszállító kamiont elvétve látsz- azok csinálják az utazás utolsó szakaszát. Ami ponyvás kamion, azon nem tengeri áru van.
És gondolkodj. Mi van akkor, ha Bécsből nem BP-re visznek valamit, hanem Bicskére ahol nincs Duna? A Dunán nincsenek konténerszállító hajók. De ha lennének is, amíg berakodnak 100 kontit, aztán Bp-n kirakodják eltelik 3 nap.
Fizikából hogy állsz? Szerinted melyik energiaigényesebb? X tonnás hajót felúsztatni árral szember a Dunán, vagy X/3 súlyú hévet sineken odagurítani?
Minden szállítás akkor gazdaságos (és tökmindegy, hogy olaj, áram, vagy mi hajtja) ha egyben, minél nagyobb tömeget megállás nélkül mozgatsz. Ha már egyszer felgyorsult a tehervonat 80-ra, akkor onnan relatív kevés energiával elmegy, csak a légellenállás van, meg a surlódás, amit le kell győznie. Ha minden görbe fánál megáll, akkor százszor annyiba fog kerülni.
Mondom, nem hülyék találták ezt a világot így ki, piac van, verseny van, ha lenne értelme a Dunán úsztatni dolgokat akkor azt csinálnák (van amit úsztatnak uszályokon)

jelentéktelen alak 2014.05.11. 16:19:07

@monddazigazatmar: Itt most valamit nem értek.

"Az, hogy nincs lepucolva a hó, kátyús, hepehupás senkit nem érdekel, az útviszonyoknak megfelelő sebesség az, amivel nem okozol balesetet - ha történt valami, akkor gyorsan hajtottál"

Számomra ez inkább igazolja, hogy a gyorshajtás a baleseti ok, minthogy nem. Ha valaki azért ütközik, mert nem tudott időben megállni, akkor az esetek zömében azért nem tudott időben megállni, mert gyorsan ment. Túl vállalta a kockázatot. Ezt a hibát nem fogja egy gép sosem elkövetni.

Nem mellesleg az is nyilvánvaló, hogy egy automatikus rendszer sokkal inkább szorul rá a megfelelő infrastruktúrára, mint az ember.
Vagyis, ha már nem csak extra a robot pilot, hanem államilag ösztönzött, támogatott rendszer, akkor ehhez kell igazítani az utak állapotát is. Az automatika tud kezelni egy jeges utat. De nem tud mit kezdeni a sávtartása, ha el vannak kopva az útburkolati jelek. Ha a következtetésem helyes, akkor a robot pilóta rendszerrel nyer az is, aki nem használja a jobb utak okán.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.11. 16:33:44

@monddazigazatmar:

"és soha nem is fogom az életemet egy gépre bízni"

Pedig már most is rég azt teszed. Automatikus közlekedésirányítás, vasúti biztosítórendszer, hogy a repülőgépekről ne is beszéljek. De ha végeztek már rajtad narkózis alatti műtétet, akkor is gépeken (is) múlt az életed.

Persze értem, mire gondolsz, de a valódi döntéshozó gépek még odébb vannak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.11. 16:34:53

@monddazigazatmar:

"Arra van bármi garancia, hogy rezesova félék nem hekkelik meg a szoftvert, és mennek gyorsabban?"

Van. A Rezesová-féle véglényeknek nincs annyi eszük, hogy meghekkeljék a szoftvert. Csak ahhoz van eszük, hogy részegen vezessenek.

monddazigazatmar 2014.05.11. 16:36:21

@jelentéktelen alak: "Túl vállalta a kockázatot. Ezt a hibát nem fogja egy gép sosem elkövetni. "
Vagy igen. Mondjuk egy 90es táblánál olyan az út, hogy lábujjhegyen lehet végigmenni rajta. Persze, te vezetsz, a te hibád, csak mondjuk mennyire kell arra számítani, hogy az út annyira szar, hogy semmi nem tapad meg rajta. Ez az útkezelő hibája, de egyszerűbb ráfogni az autósra. Próbálj egy jó sóderos úton megállni az abs-sel pl.
Egyszer csattantunk, kirepültünk a kanyarban, mert valami paraszt felhordott sódert az útra, és megszűnt a tapadás. Mi az ok? Hát persze, hogy relatív gyorshajtás- hiszen neked számítani kell arra, hogy országúton, minden jelzés nélkül egyszer csak nem tapad a kocsid.
Ja, ha meg abból indulsz ki, hogy hibátlan úton mennyivel jobb lenne az automata rendszer, talán azt kéne kipróbálni, hogy jó utakkal mennyivel csökkennének a balesetek.

monddazigazatmar 2014.05.11. 16:37:37

@Kovacs Nocraft Jozsefne: De arra van, hogy fizessenek valakinek aki meghekkeli nekik. A 250-es limitet is ki lehet venni a BMW-k ből, az öv csipogását is ki lehet iktatni

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.11. 16:39:57

@monddazigazatmar:

"Erre van kitalálva a relatív gyorshajtás fogalma, benne van a kreszben, hogy az útviszonyoknak megfelelő sebességet kell tartani, és ezzel el is van intézve minden."

Teljesen jogos a méltatlankodásod. A nem megfelelően megtisztított vagy karbantartott utak komoly baleseti forrást jelentenek. Mondjuk hószakadás közben nem lehet folyamatosan tisztán tartani az utat, de egyébként jogos elvárás, már csak az autópályadíj miatt is.

Ám ettől még SAJNOS igaz, hogy a rosszabb úton tényleg lassabban kell vezetni. Ha a hegy nem megy Mohamedhez (a felelősök nem pucolják meg az utat), akkor Mohamed megy a hegyhez (lassítasz). És ha valaki nem az útviszonyoknak megfelelőe sebességgel vezet, akkor az hibát követ el. A gép nem fog ilyen hibát elkövetni. Rezesovának meg nincs annyi esze, hogy meghekkelje. :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.11. 16:43:31

@monddazigazatmar:

Persze, ha nagyon akarja, lefizethet valakit.

Na de mennyivel egyszerűbb részegen vezetni - és mennyivel körülményesebb valakivel feltöretni az autó szoftverét. Nem azt mondom, hogy biztos nem lesz ilyen hekkelés, de az biztos, hogy kevesebb lesz, mint amennyi ma az ittas vezető.

monddazigazatmar 2014.05.11. 16:44:43

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Automatikus közlekedésirányítás, vasúti biztosítórendszer, hogy a repülőgépekről ne is beszéljek."
Mindenhol van ember, aki felülbírál, és beavatkozik.
És mindegyik egyszerűbb mint a közúti közlekedés. Vagy a pálya kötött, mint a vasutnál, vagy semmi külső hatás nincs, mint a repülőnél. /10 km felett időjárás se nagyon van, nemhogy forgalom./

monddazigazatmar 2014.05.11. 16:45:31

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem értesz. Azt egyszer meghekkelteti, aztán onnantól faszoskodhat vele amikor akar.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.11. 16:50:14

@monddazigazatmar:

"A 250-es limitet is ki lehet venni a BMW-k ből, az öv csipogását is ki lehet iktatni"

Azt hiszem, írtam már, talán épp itt, hogy a 250-es limit bizonyára azért iktatható ki, mert a BMW ezt lehetővé teszi. Ne feledd, Németországban ma sincs általános sebességkorlát az autópályákon. És a BMW-nek nem célja olyan autókat gyártani, amelyek tudnának 350-et, de ezt nem lehet kihasználni.

Ha a BMW-nek komolyan célja lenne a 250-es korlát betartatása, akkor megoldaná. Simán meg lehet úgy írni egy szoftvert, hogy a legkisebb belepiszkálásra leálljon. Még én is tudok ilyet írni.

Persze lehet a szenzorokat is megbuherálni, pl. felezed a tachogenerátor jelét, de ez kurva veszélyes, mert ettől más biztonsági rendszerek is hibásan fognak működni. Ezt egy Rezesová sem merné (talán) vállalni.

És akkor még csak a mai primitív szoftverekről beszéltünk. Egy komplett AI-t sokkal nehezebb átverni, pl. azért is, mert nemcsak a tachogenerátorból informálódik a sebességről, hanem mondjuk a kamerákból is.

monddazigazatmar 2014.05.11. 16:54:25

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "SAJNOS igaz, hogy a rosszabb úton tényleg lassabban kell vezetni. Ha a hegy nem megy Mohamedhez (a felelősök nem pucolják meg az utat), akkor Mohamed megy a hegyhez (lassítasz)."
Ez így van. És ezt is csinálja a nép, egyébként nem lenne ép autó az országban. De honnan tudod meg, hogy hó, jég, olaj, sár, homok, döglött béka van az úton? Hogy rajta vagy látod és érzed. Szerintem egy huszadrangú földúton senki nem áll le 90-nel menni, ezért ott nincs is baleset. A szar ott van, amikor egyszer csak megszűnik a jó út, másik faluhoz tartozik a kezelése, és egyik pillanatról a másikra kéne változtatnod. A balesetek sem a 80 centis hóban történnek- ott mindenki fosik, figyel, és lassan megy.
Vagy amikor a pályán végig takarítják a havat, csak egy helyen van hóátfúvás. Vagy ahol a békák épp vonulnak. Vagy ahol kifolyt egy kis olaj. Vagy a traktor felhordott egy kis sarat. Vagy a lovaskocsi hagy egy kis lószar. Vagy. vagy vagy.

monddazigazatmar 2014.05.11. 17:01:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ne menjunk ebbe bele. Nem azért teszik bele a limitet, hogy ki lehessen venni belole.
Ahogy bankok honlapját is fel tudják törni, úgy a kocsi BC-jét is meg lehet oldani.
Mi az, hogy a legkisebb piszkálásra megálljon? Ezt úgy szokták csinálni, hogy lementik az egészet, átírják, és visszatöltik.
És amit én tudok, azok a srácok még nem is nagypályák.
Ahogy a kilométeróra állításra is van szakosodva egy iparág, ugyanúgy másra is lenne.
Szerintem maradjunk abban, hogy ha valaki valamit meg akar oldani, akkor meg fogja. Az emberi hülyeség határtalan.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.11. 17:20:52

@monddazigazatmar:

"Mi az, hogy a legkisebb piszkálásra megálljon? Ezt úgy szokták csinálni, hogy lementik az egészet, átírják, és visszatöltik."

Persze, ma ez még megy. De csak azért, mert (szerintem) nincs benne komoly védelem.

Vannak olyan programok, amelyeket pl. hiába törnek fel a release csapatok, mert feltörve hibásan működnek. A hiba nem azonnal jelentkezik, hanem csak használat közben, idővel. (Én is írtam és készítettem ilyen védelemmel rendelkező, egyszerűbb ipari robotot, hardvert, szoftvert és elektronikát együtt.) Elég csak annyit tenni, hogy a programban TÖBB helyen elhelyezel pl. CRC_ellenőrzést. Vagy ellenőrzöd egy hosszabb lineáris programszakasz futási idejét: mondjuk beállítasz egy számlálót egy értékre, aztán a végén megnézed, mennyit mutat a számláló. Ha nem annyit, amennyit kellene, megszólal a vészcsengő (képletesen). De az online frissítés is kiütheti a hekkelést. A hackerek nem fogják visszafejteni az egész programot, hanem csak az első, max. a második ellenőrzésig jutnak el. Nem éri meg nekik tovább foglalkozni vele.

De elismerem, van az a pénz, amennyiért Rezesovának ellopják az egész szoftvert a gyárból, IDE-vel együtt. Ám egy teljesen automatikus közlekedési rendszerben minden autó egyben rendőr is lehet, mert azonnal jelentheti, ha egy autó abnormálisan közlekedik. Ezt Rezesová nem védheti ki, mert csak a saját autóját hekkelheti meg, a másét nem. A bejelentésre aztán a rendőrség azonnal elkaphatja a renitenst.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.11. 17:21:36

@monddazigazatmar:

A piszkálást nem úgy értettem, hogy működés közben.

Sztavrosz_ (törölt) 2014.05.11. 17:30:14

@midnight coder: "nem utazol együtt egy rakás" a 2-es pont az autómegosztásról szól, úgyhogy de. De továbbra is tartom azt, hogy a felvázolt jövőképben kb. azt látom, hogy meg kell vennem a taxit ahhoz hogy eljuthassak az uticélomhoz.

monddazigazatmar 2014.05.11. 17:33:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Most ne haragudj, de amit te mint ember csinálsz, azt a másik ember is meg tudja csinálni, fel tudja törni.
BMW- 2000 ben 5 helyen tárolta a km óra állást. A legegyszerűbbek csak egy helyen pörgették vissza, na ők meg is buktak. A profik meg mind az 5 helyen- a mai napig nem dőltek meg.
Fogalmam sincs, hogy lenne e értelme valamit buherálni a kocsikon, de ha lenne, akkor biztos, hogy meg tudnák csinálni. Feltörhetetlen rendszer nincs. Hibátlan sincs.
Egyébként- csak úgy elvi síkon- nem lenne egyszerűbb jobb képzést, jobb ellenőrzést, értelmes szabályokat, jobb utakat, jobb indormációs rendszert, és komolyabb büntetéseket alkalmazni, és maradni emberek vezette autóknál, mint egy minden eshetőségre felkészült, kifejleszthetetlen rendszeren filozofálgatni?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.11. 17:34:43

@Sztavrosz_:

Ha keveset használsz autót, akkor a taxi ma is olcsóbb a saját autónál.

De tekintsd inkább úgy, hogy a saját autó mellé rögtön kapsz egy munkabért, ételt, ellátást, szabadságot soha nem kérő, soha nem alvó sofőrt is. :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.11. 17:40:55

@monddazigazatmar:

"Feltörhetetlen rendszer nincs."

Ez igaz. Viszont ha a feltörés ráfordítása meghaladja a belőle származó hasznot, akkor kevesen fogják feltör(et)ni. Persze mindig lesz, akit ez a költség-haszonelemzés nem fog érdekelni. :)

"nem lenne egyszerűbb jobb képzést, jobb ellenőrzést, értelmes szabályokat..."

Biztos egyszerűbb lenne, ebben igazad van. Ami a jobb utakat illeti, abban ráadásul maximálisan igazad van. Csak sajnos mindezek nem fogják eltántorítani sem a Rezesová-féléket, sem az egyéb felelőtlenkedő embereket.

Törvényeink pl. már régóta vannak, mégis van bűnözés, nem is kicsi. Szomorú, de nem hiszem, hogy a jobb képzés megszüntetné a felelőtlenkedést. Hiszen a legtöbb autós ma is tudatosan szegi meg a szabályokat.

Exploiter 2014.05.11. 18:01:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Az IT security része ennél érdekesebb, nem csak az önjelölt hackerek okozhatnak gondot.
Az autólopásoknak új távlatai nyílnak meg, ha már oda se kell menni feltörni a kocsit, mert úgyis elgurul hozzád, ha szólsz neki.
A másik része a dolognak, hogy már most is olyan sérülékeny az infrastruktúránk, hogy ha holnap kitörne a háború, nagyjából egy hét alatt nem lenne itthon se víz, se áram, se semmi és még csak egy rakétát se kéne erre küldeni. Persze ilyenkor nem az a legnagyobb baj, ha a kocsi se indul, de én azért örülnék ha lehetne vele menekülni. Ez persze kb. mindennel így van, amiben az it átvette az irányítást.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.11. 19:04:34

@Exploiter:

Jaj, inkább ne törjön ki háború sehol. Volt már elég a történelemben. :(

"Az IT security része ennél érdekesebb"

Sejtem, de nem vagyok e téren (sem) szakember.

"ha már oda se kell menni feltörni a kocsit, mert úgyis elgurul hozzád, ha szólsz neki."

Ez igaz, ám a kocsi egyben - épp az automatikus irányításba való teljes integráltsága miatt - ugyanolyan könnyen és gyorsan megtalálható lesz.

odamondó 2014.05.11. 19:27:50

@monddazigazatmar: sajnálom hogy nem tudsz angolul. Leírtam mi az alternate protection. A kapitány meg nem nyúlt bele semmibe mert a pihenőjéből jött vissza. Két First Officer ült a pilóta székekben ebből az egyik "vezetett". Na ő volt aki azt hitte hogy a gép végig overspeedben van. Nem volt soha.

Amúgy van egy sima procedúra amit megbízhatatlan sebesség esetén kell alkalmazni. Egyszer nem gondoltak rá. Továbbá több figyelmeztetést is amit a gép adott feléjük teljesen figyelmen kívül hagytak. Több percen keresztül.

(amúgy keresgélj: repülő balesetek több mint 90%-a a pilóta hibája)

monddazigazatmar 2014.05.11. 20:04:15

@odamondó: Én tudok angolul. Sőt magyarul is tudok, de egy repülőgép lezuhanásának a jelentését nem értem, a szakzsargonról fogalmam sincs, valószinűleg magyarul sem érteném, de ez egy magyar oldal, utálom aki angol szöveget másolgat be. Miért nem a franciát, vagy a portugál jelentést?

A First Officer (másodpilóta? elsőtiszt? csak hogy próbáljunk meg az anyanyelvünkön kommunikálni) meg nem ugyanúgy kiképzett pilóta, többezer órával mint a kapitány? Vagy airfranc-nál bárki odaülhet? A kapitány heves zivatar közben ment el pihikézni? 3 órával indulás után?
"Amúgy van egy sima procedúra amit megbízhatatlan sebesség esetén kell alkalmazni. Egyszer nem gondoltak rá." - Aham. Szóval a pilótának nem jut eszébe a sima procedúra, hogy ne csapja le a gépet. Meg a másiknak sem. Meg a harmadiknak sem.

Ja, még egy érdekesség:
2008. október 7-én a Qantas 72-es járatát repülő A330-as a számítógép meghibásodása (egyenes repülés közben úgy érzékelte, hogy a pilóta hirtelen, meredek szögben emelkedni próbál, amit korrigált) miatt hirtelen süllyedést hajtott végre, amelyből sikerült a gépet kivenni, de az utasok és a személyzet tagjai közül több mint 100 fő megsérült, 12-en súlyosan.
Szóval a fasza automatika egyszer csak érzékelt valamit tévesen, ezért korrigált. Aztán a pilóta meg vért izzadt, de kiszedte belőle.
Na, ennyit az automatika tévedhetetlenségéről.

odamondó 2014.05.12. 19:24:23

@monddazigazatmar: azért nem franciát mert a repülős nyelv az angol.

Nem tudok az anyanyelvemen kommunikálni bocsánat mert a szakmámban (repülős) 7 éve élek külföldön és amúgy is az egész szakma angolul pörög. Pl. otthon is simán mondják egymás közt hogy "EFÓ" az F/O. Tehát hiába a kis kötekedésed.

Igen nem gondoltak rá. Ennyi. És ez az egésznek a meglepő ténye hogy 3 pilóta több tízezer repültórával képtelen egy pitiáner procedúrát kihúzni. A kapitány meg képzeld el tényleg akkor piknikezett. Ezeket gondolod csak úgy kitalálom vagy valóban le van írva a Final Reportban?

Tévedett már automatika is. Az hogy felhozol 1 példát nem bizonyít semmit. Másik 99ben meg a pilóták tévedtek. Tehát az arány 99%.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.12. 19:32:29

@odamondó:

"Pl. otthon is simán mondják egymás közt hogy "EFÓ" az F/O. Tehát hiába a kis kötekedésed."

Ez rendben is van, itt azonban nem repülősökkel beszélgetsz. Ezért ha elkerülhetetlen a szakzsargon használata (mert nincs rá magyar szó), akkor az lenne a minimális udvariasság részedről, hogy elmagyarázod nekünk tudatlanoknak az egyes szakszavak jelentését.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.12. 19:35:53

@odamondó:

Nem akarok a vitátokba beleszólni, nem is ismerem a szóban forgó baleset részleteit.

Arra viszont kíváncsi lennék - már ha van róla megbízható statisztka -, hogy a pilóta hibájának automatika általi kijavításával szemben milyen gyakran fordul elő az, hogy a pilóta javítja ki az automatika (beleértve a hibás szenzorokat is) hibáját.

Nem csak a balesetek érdekelnek, hanem azok is, ahol közbeavatkozás miatt nem történt baleset.

molnibalage 2014.05.15. 10:22:15

Ki az aki szeret vezetni...? Én kis túlzással rettegek attól, hogy egyszer majd vezetnem kell.

fedél nélkül (törölt) 2014.05.25. 15:12:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Azt hiszem, írtam már, talán épp itt, hogy a 250-es limit bizonyára azért iktatható ki, mert a BMW ezt lehetővé teszi. "

Erre jól ráéreztél, ez egy gyári opció, amit hivatalosan csak az M-modellekhez kínálnak (máshol nem is lenne értelme, mert a modelljeik többsége nem éri el a 250-es végsebességet). Mint ahogy az övcsipogás kiiktatása is az, bármelyik modellhez kérheted (szinte bármelyik gyártónál). Szóval a gyár által definiált interfészeket kihasználni nem túl nagy kunszt.

@monddazigazatmar: "Ne menjunk ebbe bele."

De menjünk bele, mert láthatóan féltudással kardozol itt.

"Nem azért teszik bele a limitet, hogy ki lehessen venni belole."

De, a Vmax kiszedése történetesen gyári opció, szoftveres interfész van rá. Ehhez képest az olyan dolgokhoz, mint a kabrióknál a tetőnyitás sebességlimitjének kiiktatása, külön modulokat árulnak, amik meghamisítják a sebességjelet - mert erre nem definiált szoftveres interfészt a gyártó, ők pedig nem bírtak rájönni, mit kéne a tetőmodul programjában átírni. Pedig a motorvezérlőhöz képest a tetőmodul egy kőbalta.

"Ahogy bankok honlapját is fel tudják törni"

A honlapoknak semmi köze a banki rendszerekhez, külön szervereken futnak. Majd szólj, ha egy bank 24 órában felügyelt és auditált számlavezető rendszerét sikerült feltörnöd úgy, hogy nem kaptak el azonnal.

"úgy a kocsi BC-jét is meg lehet oldani."

A BC a műszercsoport egy szoftveres funkciója, a fogyasztást és a hatótávot méri. Mit kéne feltörni azon?

"Mi az, hogy a legkisebb piszkálásra megálljon? Ezt úgy szokták csinálni, hogy lementik az egészet, átírják, és visszatöltik."

Le vagy maradva pár évtizeddel. Sok modulban MD5 signature check van ma már, még a program betöltése előtt ellenőrzi a bootloader, hogy manipulálva lett-e a program. Buherált programot flashelhetsz rá házilag, de a piszkált szoftverre már nem tudod visszarakni a gyárit, ezért az első szervizlátogatás alkalmával megbuksz. Ráadásul ma már a hivatalos szoftvert sem kapod meg offline. Rá kell kötnöd az autót a teszterre, ami azonosítja az összes modult az autódban, sorozatszámokkal, gyártási dátumokkal, hardvervariánsokkal, szoftververziókkal és vizsgálóösszegekkel bezárólag, és ha konzisztens az autó a gyár szervere szerint, akkor indul meg a letöltés a teszterre egyáltalán.

Maradjunk annyiban, hogy az autók szoftverezése már kurvára nem úgy megy, mint a 80-as években, amikor bármelyik pistike kicserélte a fogalatos EPROM-ot.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.05.25. 16:50:00

@fedél nélkül: Köszönöm az infót, nem tudtam, hogy már az autók szoftvere is rendelkezik ezzel a fajta védelemmel.