Egy anyag, ami megváltoztat mindent

2014. június 04.

Érdemes már ma megismerkedni az anyagok szupermenjével, mert az elkövetkező 20-30 évben gyakran fogunk találkozni vele. Egy szót mondok: grafén

De mi is az a grafén?

Próbáltad gyerekkorodban a nápolyinak óvatosan leapplikálni egy-egy rétegét? Ha ugyanezt a grafittal teszed meg, újabb és újabb rétegeket szedsz le róla, míg végül csak egyetlen atomnyi vastag réteg marad, már el is jutottál a grafénhez.

grafen_1.jpg Az egy atomnyi vastagságú grafit annyira vékony, hogy a gyakorlatban nem is látható, ezért kétdimenziós anyagnak is nevezhetjük. Hogy el tudjuk képzelni, mennyire vékony: ha hárommillió ív ilyen grafénréteget teszünk egymásra, még mindig csak 1 milliméter vastag lesz.

De miért akkora felfedezés ez, hogy két tudós (Andre Geim és Konsztantyin Novoszjolov) 2010-ben emiatt kapott fizikai Nobel-díjat?

Hát azért, mert a grafénnek egyedülálló tulajdonságai vannak. Lássuk:

  • 200-szor erősebb az acélnál, ezzel a legerősebb ismert anyag. Hogy ezt is egy példával illusztráljam, ha egy folpack vékonyságú grafén fóliára ráállítunk hegyével lefelé egy ceruzát, arra pedig ráállítunk egy elefántot, nem fogja tudni átszúrni.
  • A keménysége ellenére olyan rugalmas, mint a gumi, jól hajlítható
  • Az elektronok gyorsabban mozognak benne, mint más anyagban. 10-szer jobb vezető, mint a réz.
  • Átlátszó
  • Öntisztító, ellenáll a víznek, olajnak, zsírnak
  • Jól keverhető. Csupán egy százaléknyi grafént keverve a műanyaghoz, kiváló elektromos vezetőt kapunk.

De sokkal érdekesebb, hogy mit lehet csinálni belőle. Néhány példa a felhasználási lehetőségeiről:

grafen_3.jpg

Karkötővé hajtogatható tablet

Olyan átlátszó, hajlítható, érintőképernyős eszközt lehet vele készíteni, ami teljes szélességében tabletként, összehajtva mobiltelefonként, a csuklón meghajlítva okosóraként/okoskarkötőként is használható. Tud átlátszó is lenni, de át tud változni bármilyen színűvé, vagy mintájúvá. Ráadásul a grafénnel kevert műanyag erősebb és könnyebb lesz. A zsírtaszító tulajdonsága miatt pedig nem lesz tele ujjlenyomattal.


Sőt, grafén réteggel bevonva az asztalokat, falakat, mindenből kijelzőt varázsolhatunk. Nem kellenek többet fizikai kapcsolók és szabályozók a tűzhelyekre, a házfalakon távolról irányítva változtathatják a reklámokat, a buszmegállók tábláin az érkezési időpontokat, de kiválthatja a hagyományos televíziót, vetítőt is.

grafen_4.jpg

Ablaküvegből napelemek

A jelenleginél 20-szor hatékonyabb napelemek építhetőek belőle, a felhasználásával a napenergia megtérülési mutatói jóval meggyőzőbbé válhatnak. A lakás ablakai akár teljes méretükben bevonhatók grafénnel, így napelemként és képernyőként is használhatók. Mivel bármilyen színt meg tud jeleníteni, megszűnhet a függöny fényszűrő feladata. Vagy képzeljünk el egy kirakatüveget, amelyen reklámok futnak. És ha a járókelők már megőrülnek a sok reklámtól, semmi baj, mert a grafén törhetetlenné is teszi a kirakatüveget.

grafen_6.jpgÚtban a kvantumszámítógép felé

Az utóbbi években egyre inkább vért izzadnak a chipfejlesztők, hogy megfeleljenek Moore törvényének, és 18-24 havonta duplázni tudják a processzorok teljesítményét. Ez a megfelelés azonban egyre komplexebb és drágább gyártási technológiákat követel. Sokan gondolják, hogy a fejlődés eddigi üteme nem tartható a jövőben. Az ultragyors, de nem melegedő graféntartalmú csipek fejlesztése ugyan még viszonylag korai stádiumban van, de várhatóan nagyságrendekkel jobb teljesítményt produkál majd, mint a szilícium. Az IBM kutatóinak eredményei alapján úgy tűnik, a grafén megmentheti Moore törvényét.

A torrentezés jövője

Wifi-n vagy 3G-n nagy fájlokat feltölteni máig idegőrlő tevékenység. Mivel az elektronok szinte ellenállás nélkül hasítanak végig a kétdimenziós felületen, ezért grafén antennával lehetséges akár másodpercenként egy terabites sebesség elérése is. Ez kb. 50-80 darab közepes minőségű mozifilmnek felel meg.

grafen_7.jpgTelefontöltés 5 másodperc alatt

Ha voltál már olyan helyzetben, hogy egy kávézó pincérének kellett könyörögnöd 5 perc telefontöltésért, mert egy fontos hívást vársz, akkor örülsz majd annak az információnak, hogy a grafén alapú elemek 5 másodperc alatt 100 százalékra tölthetők.

Ráadásul több energiát, hosszabb ideig lesznek képesek tárolni. Épp ideje lenne, hiszen az elektronika hihetetlen fejlődéséből az elemek eddig teljesen kimaradtak. Az első iPhone is kb. egy napig bírta, és a mai készülékek is. Lítium-ion elemek kapacitását a tízszeresére tudták növelni grafén hozzáadásával.

A mobil eszközökön kívül ez forradalmi hatású lehet az elektromos autóiparra is, amelynek legnagyobb problémája, hogy hatalmas súlyú elemeket cipelnek az autók (egy Teslában 450 kiló elem van), mégis 80-100 kilométerenként lemerülnek. És ha egyszer lemerültek, órákig tart a töltésük. Nos, a grafénnal dúsított elemek ezen problémák mindegyikét megoldják, mert súlyra könnyebbek, sokkal nagyobb kapacitásúak, és nagyságrendekkel gyorsabban töltődnek. Sőt, grafén tartalmú kaszni esetén maga az autó is tudja tölteni energiával.

grafen_5.jpgTörhetetlen járművek

A grafén könnyűsége, hajlékonysága és törhetetlensége az autó, és repülőgyártásban is óriási fejlődést jelent. Egy koreai egyetemen réz, illetve nikkel rétegeket  grafén rétegekkel keverve olyan kompozit anyagot állítottak elő, amely a rezet 500-szor, a nikkelt 180-szor erősebbé tette, ugyanakkor ellenállóvá az erózióval szemben. Járműveknél is előnyös lehet az ablakoknál a vízlepergető hatás. A grafénnal vége lesz az ablaktörlő-iparnak.

Posztajánló: 5 dolog, ami végleg megváltozik a vezető nélküli autókkal

grafen_8.jpg

Tengervízből ivóvíz

A világon 783 milió ember nehezen jut édesvízhez, ami közvetetten évente 3,4 millió ember halálát okozza. A tudósok azt gondolták, a grafén erős felépítését és vízhatlanságát felhasználva új vízszűrő eljárásokat lehetne kidolgozni.

Az MIT, illetve a repülőgép-, és hadiipari óriás Lockheed Martin is fejest ugrott a fejlesztésbe. Egy grafénrétegre apró lyukakat szúrtak, amely a vizet átengedi, de a nátriumot, klórt, és egyéb ionokat kiszűri. Míg az elmúlt évtizedekben elterjedt, fordított ozmózis alapú víztisztításnál óriási nyomással kell keresztülnyomni a vizet a szűrő membránon, az annál ezerszer vékonyabb grafén esetében jóval kisebb nyomás elegendő. Így sokkal kevesebb energiával, jóval olcsóbban valósítható meg a tengervíz sótalanítása.

Mindenmás

  • Aki irigyelte a Predator idegen lényeinek UV- vagy infravörös látását, az örülhet, mert grafén alapú kontaktlencsével ő is képes lesz hasonlóra.
  • A gyógyászatban is nagy reményeket fűznek hozzá, elsősorban a bioszenzorok, és a célzott gyógyszerbevitel területén.
  • Építészetben használható bevonóanyagként, erősebbé, ellenállóbbá, és vízlepergetővé teszi az épületeket, lehetetlenné teszi a graffitizést.
  • A felhasználási módok sokoldalúságát mutatja, hogy a Manchester-i Egyetem elszakíthatatlan, grafén tartalmú gumióvszert fejleszt, amit Bill Gates alapítványa is támogat.

És hogy hab is legyen a tortán: Az alapanyag, a szén óriási mennyiségben rendelkezésre áll, és nagyon olcsó.

Ha ennyire szép minden, akkor miért nincs még hajlítható telefon?

Ahogy minden új technológiának, a grafénnak is vannak problémái. A nanotechnológia - aminek egyik zászlóshajója lehet a grafén - lényege ugyanis a felfoghatatlanul apró méret. Egy atom vastagságú, láthatatlan réteggel nagyipari környezetben dolgozni nem triviális dolog.

grafen_2.jpgA kutatók leggyakrabban az ún. hántolásos módszerrel állítják elő a grafént. Ez abból áll, hogy egy grafitdarabra ragasztószalagot nyomnak, majd letépik, a letépett rétegekre újabb ragasztószalagot tesznek, rétegről rétegre vékonyítva, míg csak egy atomnyi marad. Ez a módszer egy kutatólaborban elegendő, de tömeggyártásra nem alkalmas. Bár több irányba is elindultak a tömeggyártással, a szükséges gépek és ipari folyamatok kialakítása évekig tart.

Emellett léteznek egészségügyi félelmek. A láthatatlanul parányi, de nagyon erős nanorészecskék ugyanis az emberi (vagy más élő) szervezetbe kerülve komoly károkat okozhatnak. A szervezet képtelen ezeket lebontani, a sejtfalakat viszont könnyedén képesek átszúrni. Ez a tulajdonsága hasonló az azbeszthez, gyulladást alakít ki, és súlyos betegségekhez vezethet. A kutatók sem tartják lehetetlennek ezen problémák megoldását, de a kereskedelmi forgalomba kerülés előtt ezekre mindenképp meggyugtató megoldást kell találni.

A Samsung, az IBM, a Siemens, az LG, az egyetemi kutatólaboratóriumokon keresztül a kormányok dollármilliárdokat öntenek a grafénkutatásba (tavaly az EU is megszavazott egy egymilliárd Eurós grafénkutatási programot). Ahogy jönnek az eredmények, úgy kapcsolódnak be újabb és újabb szereplők, hogy részesei lehessenek a jövőbeli piacrobbanásnak. A terület befektetői 3-5 éven belül várják a kereskedelmi forgalomban kapható grafén termékek megjelenését, a szkeptikusabbak 7-10 évet mondanak. Várhatóan a kijelzők és napelemek lesznek az első boltba kerülő termékek, a többi felhasználási mód még a kutatásokon múlik.

Mindenesetre nemsokára eljön az idő, amikor a Szilícium völgy - ha másban nem is, - elnevezésében az elavult technológiát fogja jelenteni.

Ha tetszett, olvasd el ezt is: Húsz éven belül egy gép veszi el a munkádat

Kattints a Like gombra, és azonnal értesülsz róla facebookon, ha új poszt jelenik meg a Smart Tech Blogon:

A bejegyzés trackback címe:

https://smart.blog.hu/api/trackback/id/tr26279164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cenzuratroll bosszanto 2014.06.05. 16:56:29

De szuper.

Törhetetlen autó. Éljen. Arra gondoltál, az agyaddal (már ha van) mi lesz, amikor a törhetetlen verdában 3 tized alatt lassulsz le 60-ról nullára?
Olcsó a szén? Éljen. És a grafén előállítása? Környezeti terhelés az előállítás közben? Gyártás közben? Megsemmisítés amikor 3 havonta cseréled a telefonodat, laptopodat és a többi szemetet amit eldobhatóra terveznek?

Ne örülj, a lényeg nem fog változni, attól, hogy a kezedre hajthatod a telefont, attól még telefon lesz, de a következményeket az egész világ fogja nyögni.

kellys 2014.06.05. 17:01:36

@cenzuratroll bosszanto: a torhetetlen auto nekem is szemet szurt :)
fizika. a mozgasi energianak valahova at kell alakulni, ha az auto torhetetlensege nem adja, hat majd a benne ulo levezeti. nem kell picsogni :D

poszternek. nem az az auto a modern amelyik nem torik, hanem amelyik szarra torik. minel tobb energiat nyel el, annal jobb.

mondjuk en azert a grafent nem irnam le, kurva jo cucc az, csak a torhetetlensege nem itt lesz kamatoztatva, inkabb kapasbol a golyoallomelleny ugrik be, meg a hadiipar. vagy vagyonvedelem. meg epitoipar. meg ilyenek :)

MAXELL birkaman buzizó \\http.birkafing.org 2014.06.05. 17:05:14

Tévedés!

Kétdimenziós anyag nincs, ezt már 1803-ban megállapította Habkulonov szovjet fizikus-csillagász. Az ő megfigyeléseit igazolta aztán Jotanulov Nobel-díjas bolgár kémikus-biológus. Ez utóbbi által 1919. február 29-én 10:11 perckor elindított hidegfúzió által generált láncreakció következtében létrejött legkisebb elemi részecske mindössze 0,000000001 µcm, azóta sem sikerült ettől senkinek sem kisebbet produkálnia.

Hogy fogalmatok legyen, milyen apró dologról is van szó: azt mondhatnánk, hogy ez egy birka gyapjának a szálának mindössze 0,000123451671-ede, mégis körbeérné a Föld-Mars távolságot 2,345621-szer.

Nos a grafén ennek pont az 1,2-szerese, tehát azt állítani, hogy kétdimenziós, ez még általános iskolai mércével mérve is nevetséges.

Hogy a cikkben előforduló többi tárgyi és tudományos ferdítésről már ne is szóljak!

steery 2014.06.05. 17:12:04

Tegyük hozzá, hogy a grafén jó hővezető, vagyis hűtőrácsoknál, radiátoroknál egyaránt jól használható. Ami a lebontását, megsemmisítését illeti: szénből van. Kérdés: mi történik, ha tömény oxigént (vagy pláne még erősebb ózont) fújunk rá? Elvileg el kéne bomlania szén-dioxiddá. No és mennyire tűzálló? És ha tűzbe dobom a kertben, a füsttel szétrepülő grafénpernye mennyire környezetszennyező? Letüdőzve, megkajálva? Már a teflon is nagy szívás, ha az edényről lekopva a bélbolyhaid közé ragad...
Minden grafénlánc pont olyan erős, amilyen a leggyengébb láncszeme. Vagyis ahol molekuláris kötési hiba van a felületén, ott fog elszakadni. Ezért a strapabíró anyagoknál (liftkábel, hídkábel, stb.) a kész terméket atomi kötésenként kell végigvizsgálnia a MEO-snak, mielőtt kiengedné a gyárból. Erre kéne valami gyors és olcsó megoldás. Ahogy arra is kéne megoldás, hogy az ilyen hibákat ott helyben lehessen javítani, ragasztani vagy ilyesmi.
És még egy apróság: milyen fajta szénből lehet könnyen grafént előállítani? Grafitból? A készletek végesek. Kőszénből? Nem kéne betüzelni a maradékot. Vagy bármilyen hulladék elszenesítésével kapott koromból? Az jó lenne.

Niebur 2014.06.05. 17:14:50

@maxell az okoskodó birka: Ennek a hozzászólásnak még egyszer neki kellene állni...

Pa Lee 2014.06.05. 17:16:23

A hozzászólások qrvajók, fel van adva pár kérdés :)
Viszont valami elkezdődött, csak ki kell tapasztalni. Mint minden eddigi fejlesztést.

Persze... 2014.06.05. 17:35:07

Van pár gyökér komment... lol.
Az autónak az utaskabinja ne törjön (tehát lehetne grafénes akár), a rajta kívül eső gyűrődőzónák "nyelik el" a mozgási energiát.
"Tömény oxigén", "még erősebb ózon", de a megalol ez:"el kéne bomlania szén-dioxiddá", viszont a "milyen fajta szénből" sem gyenge.

venmarton 2014.06.05. 18:07:20

@maxell az okoskodó birka:

"Nos a grafén ennek pont az 1,2-szerese, tehát azt állítani, hogy kétdimenziós, ez még általános iskolai mércével mérve is nevetséges."

Köszi a hozzászólást, de csak azt tudom javasolni, hogy olvass utána a témának.

AttilaBeregi 2014.06.05. 18:44:07

Maxell-ről nem tudom eldönteni, hogy troll vagy csak részeg...

hidegfúzió...jotanulov...1919-ben szökőév

Amúgy a törhetetlenség témakörben én is arra szavaznék, hogy az utaskabin lehetne ilyesmi anyagból

tobias2 2014.06.05. 19:01:08

"A jelenleginél 20-szor hatékonyabb napelemek építhetőek belőle," Bravó, bravó! Kész az örökmozgó. A jelenleg sorozatgyártott napelemek hatásfoka 15% körüli. Ennek 20-szorosa 300%. Azaz több energia jön ki a grafénes napelemből, mint amennyi bemegy. Ez még Széles Gábor antigravitációs kvantumgenerátoránál is jobb! Szerzek pár hektárnyit, és visszavonulok saját szigetemre a Csendes-óceánon. Hurrá!!!

tobias2 2014.06.05. 19:05:00

@maxell az okoskodó birka: "Jotanulov Nobel-díjas bolgár kémikus-biológus" Tézisét megcáfolta Rostanulov magyar bonviván és nősző.

GrandPa 2014.06.05. 19:07:12

Jó ideje olvasgatom a cikkeket a grafénról - ez most egy bővebb témakört ölel fel, köszi érte :)
Bennem az merült fel, hogy megint lesz egy eszköz, ami a túlszaporodás felé löki az emberiséget - minden zsenialitásával együtt. Nem mellékes létrehoz egy villódzó világot - mint a sci-fikben. És még van pár fura gondolat a fejemben...

GrandPa 2014.06.05. 19:09:01

@tobias2: Nálad is vannak értelmezési gondok úgy látom... Ez olyan, mint az egyik szempillaspirál nőknek, amivel 400%-kal többnek tűnik - tehát ha van 2 pillád és rákened, akkor lesz 8...

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2014.06.05. 19:09:53

@tobias2: hol lattal olyat, hogy a 15%-os hatasfok no 20-szorosara? szerintem is hatasvadasz a cikk, de minek kell hozzakolteni valamit, amire ra lehetmutatni, hogy hulyeseg?

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2014.06.05. 19:33:22

@cenzuratroll bosszanto: @kellys: Viszont az autóiparban is használnak nagy szilárdságú ötvözeteket, és nem fogjátok elhinni, -az utascellába- környékén. Azt a részt nem győzik erősíteni, stabillá, állat módon merevvé tenni. Az F1-es autóban is a pilóta körül szakad le minden, ami elviszi az ütközés energiáját, de a pilótát védő cella nagyon biztonságos. Szóval a "törhetetlen" autó gondolata nem is akkora hülyeség, csak nem kell azt feltételezni, hogy a lökhárító is grafénból lesz. A mai versenyautók acél bukócsövei is egész jól megvédik a pilótát, más kérdés, hogy a sima közlekedésben érthető kényelmi és egyéb okokból (például azért, mert megfejeled a csöbvet, ha nem kötöd be magad rendesen-amit csak 4 v. 6 pontos övvel lehet igazán-) nem elterjedt ezek használata. Viszont ha lenne egy olyan anyag, ami sokkal merevebbé teszi az utascellát a mostaninál, és még ehhez hozzájönne a számtalan mostani és jövőbeli aktív és passzív biztonsági rendszer, akkor nagyon sokat lehetne javítani az autók biztonságán. Ami már most is fényévekkel jobb, mint 50, 40, de akár csak 20 éve...

kellys 2014.06.05. 19:42:36

@scheerti: a tokeletes auto egy balesetben pont elnyeli a mozgasi energiat. csak eppen az nem allando. nem tudjuk a sebesseget sot a topmeget sem, mert a tomege is valtozik az autonak. amit irsz az ugy nez ki, hogy nem lehet egy auto szarra torheto, mert ha nem eleg eros, akkor atesnek a lo tuloldalara, es a maradek energia levezetodik az utason. ha tul merev, akkor szinten. egyenloseg a cel, amit sose ernek el a sok valtozo miatt. a grafen tul eros. kepzelj el egy a vagy b oszlopot olyan anyagbol, ami mar 1 mmnel is olyan eros, mint a fent vazolt pelda - raadasul szakitoszilardsaga korantsem biztos hogy hasonloan eros. tank2 lenne megfelelo vastagsag mellett, ha pedig tul vekony lenne, lehet a szakitoszilardsaga nem birna.

arrol nem is beszelve, hogy a cikkben levo torhetetlen autorol volt szo, nem torhetetlen utascellarol :) a 2 nem ugyanaz.

kellys 2014.06.05. 19:44:33

@Persze...: es mit lattal a cikkben torhetetlen utascellat vagy torhetetlen autot? ha mar gyoker kommentnel jarunk.

SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2014.06.05. 20:05:39

Csak egy dolog: azért, mert az angol nyelv mindkettőre a "battery" szót használja, az elem meg az akkumulátor nem ugyanaz. Erre azért illene figyelnie egy techblognak.

'it's cool to know nothing' 2014.06.05. 20:13:48

@SomiTomi:
Pont most akartam írni, hogy az elemeket nem lehet tölteni (hehe).

degerely 2014.06.05. 20:25:33

"A keménysége ellenére olyan rugalmas, mint a gumi, jól hajlítható"

Ennyit az autós okoskodásról...

viva.la.revolucion 2014.06.05. 20:43:05

okoskodó iskolás kommenteken jókat kacagtam
amúgy meg éljen a grafén

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.05. 20:43:16

Az autókat direkt tervezik törősre, acélból is lehet törhetetlen autót gyártani, csak abban mindenki meghal, ha 40nel nekimész a hídpillérnek....

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.05. 20:47:33

Ha már hájtek:

Kínaiak már régen gyártanak egyébként olyan partvisnyelet, ami füanyagból van.

Senki meg nem mondja, hogy müanyag v. fém. Felhasználható mindenre, szerintem ők meg is eszik sóval, tonnája 3 forint 40 fillér.

degerely 2014.06.05. 20:48:13

Látom még mindig nem világos, hogy a graftén rugalmas... De, ha ez nem lenne elég, akkor is lehet törhető autót gyártani törhetetlen anyagból is, hadd ne kelljen elmagyarázni, hogy hogyan...

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.05. 20:53:01

@degerely: 'akkor is lehet törhető autót gyártani törhetetlen anyagból is, hadd ne kelljen elmagyarázni, hogy hogyan...'

Azért nem lenne baj....

degerely 2014.06.05. 20:57:06

@Tiszteltetem Brüsszelet: Pl. ha a törhetetlen részegységeket törhető anyaggal illesztik

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.05. 20:58:02

@degerely: És az miért jó pl. az acélhoz képest?

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.05. 21:01:16

@Tiszteltetem Brüsszelet: Mer most az a trend, hogy különböző keménységü acélokat kombinálnak a merevebb vázhoz és a deformzónákhoz, és már ez is komolyan drágítja a gyártást a hagyományoshoz képest.

Szénszálat eddig is használtak az autóiparban (az grafit), de csak a versenyautóknál, nagyon drága sportautóknál mert qrvadrága, és nem is alkalmas mindenre.

degerely 2014.06.05. 21:03:16

@Tiszteltetem Brüsszelet: pl., mert nem megy tropára a kocsi egy balesetben, csak szétesik...
Összeszeded, összerakod, halleluja:)

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.06.05. 21:06:54

@degerely: Ne érts félre drukkolok a dolognak, bár gondolom ktges, mert hát itt a nanotechnológia az újdonság, szenet elég régóta használ a zember.

Meg szénszálat is.

Én már a kínai füanyagot is szerettem, ami semmire nem jó, viszont mindenre használják, mer olcsó.

dukeekud 2014.06.05. 23:28:41

Az biztos, hogy a lehetosegek korlatlanok. A cikkben emlitettek par valoszinu dolgot, de szerintem sokkal tobb olyan alkalmazas lesz, amit egyenlore elkepzelni sem tudunk. Biztos vagyok benne, hogy csak ido kerdese, hogy a 3D nyomtatast es a grafent osszehozzak, es akkor aztan tenyleg barmit meg ellehet majd kesziteni. Egy mobiltelefont, kompletten, a kijelzotol, az elektronikan at az akkumlatorig kilehet majd nyomtatni. Es az a fantasztikus, hogy ez most meg szinte elkepzelhetetlen, de eljon majd az ido, amikor mar fillerekert fogjak arulni a 3d-s grafen nyomtatot.

G. Attila · http://hatarontul.wordpress.com/ 2014.06.05. 23:36:19

Nálam a blogbejegyzés elérte a célját. Tudomást szereztem ebben a technikában levő lehetőségekről, és utána is olvastam egy kicsit. Csak amennyire laikusként engem érdekel a téma. Az összetörhetetlen autó, meg az elem-akumlátor tévelygés egy dolog, illik figyelni a szóhasználatra, bár én megvallom, mindkettőt úgy értettem, ahogy érteni kell, hogy értelmezhető legyen a mondat.
Én örülök, hogy megírta, mert felkeltette az érdeklődésem. Igaz, már az elején megvolt a figyelmeztetés, amikor megtudtam, hogy az egy atomnyi vastagságú grafit gyakorlatilag nem is látható...

decoati 2014.06.05. 23:43:14

A gumi sem törik, na? Nem? De. Nem?

Borenbukk 2014.06.06. 09:43:43

@Tiszteltetem Brüsszelet: Nem a szenszalas anyag draga, hanem a formazasara nem volt eddig normalis ipari megoldas. A szenszalas elemeket kezi munkaval keszitik, ami lassu, maceras es draga.(Ezzel egyutt ertve a dragasagot igaz.) Ha jol emlekszem az Audi mutatott fel mostanaban valamifele uj technologiat a gyartas gepesitesere.

Kőmives Attila 2014.06.07. 21:57:54

Szkeptikusok mindig is voltak vannak es lesznek de a technologia fejlodeset ok sem kepesek megallitani vagy lassitani . Mindig lesz valaki aki kitalalja majd valaki aki finanszirozza aztan egy reteg aki hasznalja .
peldakent emlitem 7 eve meg nem letezett olyan szakma hogy aplikacio keszito ....most meg Kenya a vilagelso az aplikaciok gyartasaban ... ki hinne ... Aki meg meri lepni elsokent az a kockazat mellett nagyot szakit . Majd kerul valaki aki kieszel egy gyartosort amivel tobbek kozt a grafen felhasznalasat olcsobban es biztonsagosabban lehet majd elvegezni.

a némedi 2014.06.09. 18:56:23

@maxell az okoskodó birka:
Magyar
név angol név nyugalmi tömeg
(GeV/c) elektromos töltés: mV
(e)
Fel* Up u 0,0015-0,005 2/3
Le* Down d 0,017-0,025 -1/3
Bájos Charm c 1,1-1,4 2/3
Ritka Strange s 0,06-0,17 -1/3
Top* Top t 165-180 2/3
Bottom* Bottom b 4,1-4,4 -1/3
A tudomány mai állása szerint a kvarkok az atomok legkisebb építőelemei.

Tiha Hmt 2014.06.20. 09:24:30

a mondat értelmezéssel is nagy bajok vannak... TANULÁS, GONDOLKODÁS NÉLKÜL FELESLEGES... GONDOLKODNI , TANULÁS NÉLKÜL ....VESZÉLYES!

biopapó 2014.07.17. 22:02:16

Hát, szuper lesz! Remélem még megérem a nagy próbálkozások, vagy a tények elejét.

inf3rno 2014.09.02. 11:21:53

A 20x hatékonyabb napelem kamu, most 6-44%-ot ír wikipedia, de nemrég olvastam olyan cikket, hogy 75% körülre fel tudják tolni nanogömbökkel, amik összegyűjtik a fényt. Az elméleti határ meg 85% körül van, mert minden ilyen folyamat hőveszteséggel jár.

A fordított ozmózisos szűrőknél azért kell nagy nyomás, mert ilyenek a természeti törvények. Bele kell tenni a só ozmózisnyomásánál nagyobb nyomást ahhoz, hogy el tudjuk választani a tiszta vizet a sósvízből. Ez minél sósabb, annál nehezebb. Szóval a nyomás nagysága egyáltalán nem a membrán vastagságától, hanem a víz töménységétől függ.

A 10x-es aksi élettartam sem tűnik valami reálisnak, de legyen úgy. Az 5 perces töltés elméletileg lehetséges.

Sem a grafén, sema szén nanoszálak előállítása nem megoldott jelenleg ipari méretekben, szóval szerintem még bő 10 évet várni kell, amíg bármi lesz a témában, de talán többet is. Valszeg Nobel díjat fog kapni, aki kitalálja a gyártástechnológiát...

Max Rockatansky 2014.10.31. 12:48:22

Ejj pöff... de sok okos ember van itt. :)
Azt monja meg nekem valaki, hogy ha pl úgy tárolják mint az acélt, bazi nagy tekercsekben és ha tényleg ilyen strapabíró, akkor mivel vágják majd el?

Na jó ez vicc volt.

Lehet, hogy kisebb léptékben kellene gondolkodni.
Nekem személy szerint jobban tetszik az az ötlet, miszerint kijelzőt lehet csinálni bármiből, mert észrevehetetlen. Bármerre megyek a lakásban ott lesz az én személyes Jarvis-om. A törhetetlen autót meg majd a gyereknek megveszem a matchbox helyet, és még világítani fog és hangot ad ki. Mennyivel jobb mint a csattogós falepke?!

piros pipacs 2015.10.17. 16:21:46

Ez nagyon tetszik. Ez a szép, új világ.
süti beállítások módosítása