A 6 legértelmetlenebb okosholmi

2014. június 22.

Az utóbbi évek egyik leggyakoribb buzzwordje lett a “smart”, így egyre több terméket dobnak piacra ilyen előtaggal. Ahogy az élelmiszerbolti marketing kutatások rájöttek, hogy ha egy random termékre ráírják, hogy “C-vitaminos”, akkor harmadával többen vásárolják, úgy a smart jelölés is felkelti az emberek érdeklődését szinte bármelyik termék kapcsán. Legalábbis a gyártók így gondolják.

A “smart” azt jelenti, hogy egy hagyományos terméket, vagy bármi mást valamilyen technológiával (mikroszámítógép, szenzorok, kommunikáció) felokosítanak. Néha csak annyira, hogy adatokat gyűjtsön és továbbítson (pl. okostermosztát), de esetenként önmaga is fel tudja dolgozni az adatokat (pl. okostelefon, okosautó).

A másik oldalról megfogva, az okoseszközök tulajdonképpen mikroszámítógépek, amik az eredetileg nekik szánt funkció (telefonálás, idő mutatása, hő mérése, stb.) mellett még mást is tudnak.

Növekvő trend lesz a gyártóknál “smart” előtaggal ellátott termékekkel kijönni. Elhalni ez csak akkor fog, amikor néhány év múlva már nem tudják magukat így megkülönböztetni a konkurrens termékektől. Ha minden telefon, óra, termosztát “smart” lesz, nem lesz értelme a kifejezésnek.

Ennek a folyamatnak az egyik állomása, amikor a legmeglepőbb termékeket is ellátják okos funkciókkal valami mondvacsinált indok által vezérelve. A marketingesek nyilván látják a trendeket, és “hátha bejön” alapon a saját portfóliójukat is megpróbálják okosítani.

Könnyed hétvégi szórakozásnak összegyűjtöttem pár extrém példát.

1. Facebook ruha

smt6.jpg

Mire jó, ha egy ruhába érzékelőket rejtenek? Sosem gondolnád, de facebookozásra. A Ping ruhákba rejtett szenzorokat facebook funkciókhoz lehet kötni, így még telefon sem kell, csak felhúzzuk a zippzárat, ami mondjuk automatikusan posztolja a falunkra, hogy “Elindultam a buliba”.

Vagy pördülünk kettőt, ezzel megosztjuk a lokációnkat. Esetleg felvesszük a kapucnit, ami facebook üzenetet ír a barátainknak, hogy “Kérek még egy sört”.

Ha tehát a jövőben fura mozdulatokat ismételgető embert látunk egy szórakozóhelyen, jusson eszünkbe: Nem biztos, hogy sakálrészeg, lehet, hogy csak facebookozik.  

2. Okospohár feledékenyeknek

smt3.jpgHa gyakran tűnődsz el ivás közben azon, hogy vajon mit is iszol éppen, akkor a Vessyl okospoharat hasznosnak fogod tartani. A mindössze 200 dollárba, vagyis 45 ezer forintba kerülő műanyagpohár ugyanis pontosan ezt tudja. Az élelmiszer analízisnél is használt színképelemzéssel tudja azonosítani, milyen ital van a pohárban, feltéve, hogy az ital színkép adatai már léteznek a Vessyl adatbázisában.

Érdemes megnézni a promó videóját, ahogy vidám életérzéssel próbálják eladni a méregdrága poharat. A legjobb pillanat, mikor a kanapén ülő férfi beleönti a dobozos sört a pohárba, majd a poháron rövid gondolkozás után megjelenik: BEER. A következő snitten a férfi vidám arccal aprókat biccentget jóváhagyásképpen, mint aki láthatóan elégedett az eredménnyel.

Egyébként tényleg nagyon szép a pohár, de kicsit drága ahhoz képest, amit nyújt.

3. Vécé 2.0

smt1.jpgAz biztos, hogy a japán Lixil Corp. mélységesen hisz az AT200 Smart Toilet forradalmiságában. A cég vezetője egyenesen a vécék iPhone-jaként hivatkozik rá.

Az okosvécé önműködően nyitja és zárja a fedelét, érzékeli, ha került bele valami végeredmény, és ennek megfelelően önmaga öblít, sőt, az integrált bidé funkció két fúvókán keresztül még alvázmosást is kínál, megfejelve azonnali szárítással.

Télen előmelegíti a vécédeszkát, és ha annyira sietős a dolog, hogy a lámpa feloltására sincs időnk, az AT200 érzékeli, hogy sötét van, és hangulatos fényt bocsájt ki. A leírásában említett masszázs funkcióba bele sem merek gondolni, mit jelenthet.

Ennyi funkció után senki nem lepődhet meg a 4200 dolláros (~950 000 Ft) áron.

4. Leszoktató okosöngyújtó

smt4.jpgMi segíthetne jobban a dohányzásról való leszokásban, mint egy öngyújtó? Nyilván egy ilyen eszköz csak azoknak nyújt valamit, akik a szakaszos leszokásban hisznek. A QuitBit okosöngyújtó együttműködik egy telefonos appal, amibe beírhatjuk, hány szál cigarettát engedélyezünk magunknak. Ha mondjuk tizet, akkor egy napon belül az öngyújtó csak tízszer fog meggyulladni, többször nem.

Attól függetlenül, hogy szeles időben emiatt gyors nikotinhiányba hajszolhatja a használóját, a QuitBit fura paradoxont is megvalósít. Akiben ugyanis elég erős az elhatározás, az teljesen leteszi a cigarettát. Akinek ez túl drasztikus, azt érdekelheti az okosöngyújtó, tőle viszont óriási akaraterőt igényelhet, hogy a tizenegyedik szálnál ne kérjen tüzet valaki mástól.

Az is furcsa helyzeteket eredményezhet, amikor valaki tüzet kér a használójától, és döntenie kell, feláldoz-e egy szálnyi lehetőséget más élvezetéért. Így ha következetesen használjuk, a QuitBit önzetlenségre is taníthat minket.

De aki tényleg le akar szokni, lehet, hogy más módszerrel jobban jár.

5. Okostáska vásárlásvédelemmel

smt5.jpgVannak, akiknek plázába menni komoly kihívást jelent. Lépten-nyomon árleszállítások, akciók, áthúzott árak, és pirossal szedett óriási százalékok csábítanak arra, hogy megvegyenek valami teljesen fölösleges tárgyat, miközben azt gondolják, ezzel még spórolnak is.

A megjavulni képtelen shopaholic-ok megmentésére vállalkozik egy ausztrál cég okostáskája, az iBag. A táska mélyében egy GPS-szel felszerelt mikroszámítógép méri, mikor és hol vette elő a pénztárcáját. Ez alapján egy mobil app segítségével beállíthatók veszélyzónák, és napon belüli időintervallumok, amikor a táska tulajdonosa jellemzően elgyengül.

És itt lép életbe a táska hármas védelme. Először is egy ledlámpa fényjelzéssel figyelmeztet, hogy most nagyon kell figyelni, mert olyan zónába értünk, ahol diszkontok támadhatnak. A biztonság kedvéért ilyenkor SMS-t is küld egy megadott számra, aki a bajba került személy segítségére siethet.

De ha ez nem lenne elég, a veszélyzónákban a táska egyszerűen képes lezárni magát, lehetetlenné téve a pénztárcához való hozzáférést.

6. Okostojás

smt7_1.jpgHa elgondolkozunk, milyen háztartási eszközöket lehetne az internetre kötni, az okostojástartó valószínűleg az első tízbe se férne bele. Valószínűleg ezért nem mi találtuk ki az Egg Mindert. Az eszköz, és a hozzá tartozó mobil app segítségével bárhol is legyünk, azonnal meg tudjuk mondani, hány tojás van otthon. Sőt, önmagától riasztást is küld, ha a tojások száma vészesen fogyni kezd.

Hogy a FIFO elv a konyhában is alkalmazható legyen, az Egg Minder meg tudja mondani, melyik a legöregebb tojás. Mivel valószínűleg azt tartja legöregebbnek, amit legelőször tettünk bele, így nem tudom, mennyire hasznos ez a funkció, hiszen az ember nem egyenként veszi a tojásokat. 

+1 Szemételkapó kosár

Az okosszemetes tökéletesen megvalósított megoldás egy nem létező problémára. A kiindulópont szerint ugyanis tragédia, hogy az ember szétdobálja a szemetet a szobában, de nincs olyan papírkosár, ami ezt magától összeszedné. Mi erre a technológia híveinek megoldása? Egy olyan szemetes, ami röptében elkapja a szétdobált papírgalacsinokat. A meggyőző videó ellenére érdemes szkeptikusan állni a megvalósításhoz, de az ötlet már az alap problémánál elhasal.

Kattints a Like gombra, és azonnal értesülsz róla facebookon, ha új poszt jelenik meg a Smart Tech Blogon:

A bejegyzés trackback címe:

https://smart.blog.hu/api/trackback/id/tr186401061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mérnork 2014.06.23. 13:28:59

Okos cuccok, hülye felhasználóknak. ;-)

polly graph 2014.06.23. 14:12:13

Nagyon jól kell időzíteni az okostojással, hisz 14 tojás fér el benne. Nálunk általában tízesével árulják a tojást esetleg tálcás, harmincas pakk is kapható. Angolszász országokban - ahogyan az eggminder lapján látható videó is mutatja - általában tucatjával, azaz 12/pakkal vásárolják. Jól meg kell gondolni, mikorra időzítjük a bevásárlást, nehogy kinőjük az okostojásunkat. Javaslom, hogy a biztonság kedvéért rögtön két esetleg három darab terméket rendeljünk, ellenkező esetben a józan eszünket kellene használni a tojások kormeghatározásánál, mely károsabb az egészségünkre, mint a szalmonella.

KAMA3 2014.06.23. 14:38:04

Ez a világ megérett a pusztulásra...

Zorq 2014.06.23. 14:51:34

A beszélő béka és az okos szemetes kool. Kellene egy darabig :)

DIODORO 2014.06.23. 14:53:58

@KAMA3: Ugyan...Hisz az okos karórát is veszik mint a cukrot. Ahelyett hogy tized áron vennének egy rendes órát....

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.06.23. 15:23:35

Ilyen okos WC a Jim szerint-ben is volt, csak ott svéd és tiszta fém, viszont beépített mérlegével azonosítani is tudta a ráülőt, akit név szerint köszöntött James Earl Jones hangja :)

Netuddki. 2014.06.23. 15:31:27

"Könnyed hétvégi szórakozásnak összegyűjtöttem pár extrém példát."

Neked vasárnap este fél 7-kor kezdődik a 7vége? Nekem inkább akkor szokott vége lenni.

venmarton 2014.06.23. 16:03:21

@kovi1970: Szerencsés ember vagy. :)

cenzuratroll bosszanto 2014.06.23. 16:23:53

@KAMA3:

Nyugi, el is pusztul. Remélem nem érem meg, de a mai nemzedék nagy része komoly meglepetésekben részesül úgy 20-30-40 év múlva, amikor rájön, elfogyott a nemesfém készlet, oszt a tuti tojástartó egy autó árával lesz egyenértékű. Ha lesz még autó, ahhoz sem lesz nyersanyag.
A sok nagytudású hipszterkütyübuzi nemtudja agyilag felfogni, miért saját magát teszi tönkre, ha havonta új telefont vesz, mert az a trendi.

KAMA3 2014.06.23. 16:46:38

@cenzuratroll bosszanto: Hát nem egyik napról a másikra fog bekövetkezni a válság. Csak napról napra mindig egy picit lesz szarabb/drágább az élet, észrevétlenül fog bővülni a nélkülözők köre.

Úgy is fogalmazhatnék, hogy "Jobban élünk, mint négy év múlva!"
süti beállítások módosítása